Elefántháton Indiában a Budavár Tours-szal

Február 24-én megtartotta katalógusbemutatóját a Budavár Tours, ahol a már meglévő desztinációk mellett bemutatták újdonságukat, a kalandutazásokat is, és weboldaluk frissítéséről is beszéltek.

A Pavillon de Paris francia étteremben tartott katalógusbemutatón elhangzott, hogy az idén 24 éves Budavár Tours a 2014-es Utazás kiállításon nem vesz részt, ehelyett inkább egy országos roadshow keretében több, maximum 40 fős partnertalálkozót tart.

Klein Attila, a Budavár Tours referense elmondta, hogy az utazási iroda idén is – a szállodákkal való megállapodás alapján – egyedi árakon kínálja útjait. Előfoglalási kedvezménnyel a legtöbb esetben március 31-ig foglalhatók a megjelölt szállások, azonban van, ahol ez időszak április 13-ig tart. Az utazási irodánál 60 nappal az indulás előtt is lehet árengedménnyel vásárolni néhány utat – azonban ennek mértékbe kisebb az előfoglalási árnál.



Megújul a weboldal

Az utazási irodák közül a Budavár Tours az elsők között kezdte az online megjelenést és értékesítést, azonban az oldal megérett a frissítésre. Február végén ezért egy teljesen új weboldallal jelentkezik az iroda, amely minden platformon – számítógépen, tableten és okostelefonon is – jól működik. Az új site a vizuális megjelenésre helyezi a hangsúlyt, főként képek és videók segítségével mutat be egy-egy úti célt, illetve szállást. Ezt kötik össze a tavaly decemberben indult magazinjellegű site-tal, a már említett HelloVilággal, ahol a könnyed hangvételű, blogszerű útleírásokon túl különböző kirándulások, programok, hazai túrák is bemutatásra kerülnek, sőt, gasztrorovata is van már az oldalnak.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.