Magyar boom a bolgár tengerparton

Az átutazókat leszámítva Bulgáriát 1, 92 millió külföldi állampolgár látogatta meg idén az első félévben, 0,37%-kal kevesebb, mint az elmúlt év első hat hónapjában.

A csökkenés oka a Szerbiával és Macedóniával szemben bevezetett vízumkényszer, ami több mint 70%-kal vetette vissza a Bulgáriába utazó szerbek és macedónok számát. Ennek ellenére a turizmus bevételei 2007 január-május időszakban elérték az 532 millió eurót, 16,26%-kal meghaladva az elmúlt évit. A bolgárok kiutazásaik során 496 millió eurót vittek ki az országból, 15,85%-kal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az EU tagországaiból 1,4 millió állampolgár látogatta meg a balkán-félszigeti országot, ez 29,37%-kal haladja meg a tavalyi év első félévét, arányában ez az össz turistaforgalom 73,24%-a. Az EU állampolgárai továbbra is a legfőbb meghatározó tényezői a bolgár turisztikai piacnak. A számokból is kiderül, hogy a bolgárok (főleg Szófia környékéről) az Égei-tengerhez járnak kirándulni Görögországba, a görögök pedig nagy számban utaznak Bulgáriába, kihasználva a bor- és gasztroturizmus, illetve a wellness szolgáltatásokat. A német turisták is újra felfedezik a bolgár tengerpartot. Az Expert nevű újság a német Deutsche Welle-re hivatkozva írja augusztusi számában, hogy a bolgárok félnek az olcsó tömegturizmustól, attól tartanak, hogy a „tömegturisták” célja mindössze „népes strandokon napozni, sok alkoholt fogyasztani úgy, hogy közben még pénzt sem költenek az országban”. Sok szálloda foglalkozik a gondolattal, hogy visszaállítják a bed&breakfast szolgáltatásokat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ideérkező turisták mozduljanak ki az all inclusive szállodák nyújtotta kényelemből és a helyi bolgár gasztrokultúrával is megismerkedjenek. A magyarok visszatérése Bulgáriába nagy meglepetés a bolgár turizmusszakértőknek. A vendégérkezéseket összesítő listán a magyarok az 50 fő küldőország közül a 23. helyezést érték el, növekedési ütemet tekintve másodikok az írek mögött. Az elmúlt évi 18%-os növekedéssel szemben az idén az idei első félév növekedési üteme 40% feletti. Egyes szakértők szerint ez a szám elériheti a 80%-ot is, ami a tavalyi turistaforgalomnak közel duplája lenne. A Bulgáriába utaztató magyar utazási irodák szerényebb mértékű növekedést mondhatnak magukénak. A TUI a várnai menetrend szerinti járaton block seat helyek bevállalásával megduplázta a tavalyi létszámát, a Panoráma Tours 30%-os létszám- és árbevétel-növekedésre számít ebben az évben az elmúlt évhez képest, a Robinson Tours 20%-os, a Quaestor Utazási Iroda óvatosabb 12%-os forgalomnövekedést prognosztizál. A bolgár turisták mintha elkerülnék hazánkat, ugyanis 10%-kal csökkent a Bulgáriából érkező beutazó forgalom az elmúlt év hasonló időszakához képest. A diszkont légitársaságok bulgáriai megjelenése inkább a cseh kiutazásokat hozta kedvezőbb helyzetbe. Igaz, hogy a bolgárok mindig is átutazó országnak tekintették hazánkat, de a két nép közötti közös hagyományokra való tekintettel nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a bolgár beutazás marketing tevékenységére – tájékoztatta lapunkat Tütünkov Jordán, a Quaestor Travel Bulgáriáért felelős területi igazgatója.

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.