Tömeges fekete szervezés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Egy becsült adat szerint az autóbuszos utak 30-40 százalékát feketén szervezik Borsod-Abaúj-Zemplénben, írja a boon.hu. A jellemzően internetes ajánlatok 10-20 százalékkal olcsóbban csalogatják az utazni vágyókat, mint a hivatalosan regisztrált utazásszervezők.

Vagyis pontosan annyival tudják olcsóbban adni az utakat amennyit nem teljesítenek azon törvényi előírásokból, amelyekre a hivatalos utaztatókat kötelezik (végzettség, az előző év forgalmától függő kaució, bejegyzett telephely, irodafenntartás, és számlaadási kötelezettség), mondta el a lapnak Bárdos István, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) Alföld és Észak- Magyarország régió érdekképviselője. 

A megyében leginkább az autóbusz-tulajdonosok és munka nélkül lévő idegenvezetők szerveznek feketén, a rendelkezésükre álló buszokkal, folytatta a szakember. A megyében is, ahogy több középiskolában évek óta dívik a síutak szervezése. A még hatályos törvény ugyan megengedi, hogy iskolák és különféle szervezetek kizárólag saját tagjaik vagy diákjaik részére utakat szervezzenek, de kizárólag önköltségi áron. A valóság azonban az, hogy a tényleges utasok egy jelentős része csak a diák, az összes többi más, ismeretségi és baráti körökből kerül ki, mondta el Bárdos István.

A lap megszólaltatta Molnár Gabriellát, a MUISZ elnökét, aki elmondta, a készülő turizmustörvény kiküszöböli majd a fekete szervezéssel kapcsolatos problémákat, hiszen az ellenőrzés hatékonyságát fokozandó a bírság tételét is jelentősen emelné, az eddigi 100 ezer forintos maximumról akár 5-10 millió forintra. A MUISZ-hoz évente 50-100 nem hivatalos utaztatókkal kapcsolatos panasz érkezik. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.