Linzben nincs büdös!

A Lajtán túl, már Óperenciában suhan a vonat stabil 230 kilométeres tempóval, amikor a kirajzolódó tájból mintha Oskar Kokoschka „Linzi táj” című képe köszönne vissza: barátságos lankák és a Duna zöldes ölelésében őzike barna nagyolvasztók magasodnak, de mögöttük felsejlik egy osztrákosan gemütlich város. A szerelvény 4 és fél órára Budapesttől megáll a ragyogóan tiszta, hipermodern linzi pályaudvaron. Az ember kiszáll és nagyot szippant a levegőből, hogy megtudja: igaz-e a régi mondás mellyel Linzet csúfolták, azaz „In Linz, da stinkt’s”, vagyis Linzben büdös van. De nincs! A fenti gúnyos rigmust a régebben olykor a városnak odapöffentő üzemek miatt mondogatták. A gyárak vezetése azonban egy szép napon gondolt egyet, nekilátott a kéményeket a legmodernebb szűrőkkel felszerelni. Ezzel együtt a Linzről kialakított acélvárosi kép is kezdett halványulni.

Kelta, Kepler, linzi torta

A kelta és római gyökerű Linzben régen a Dunának köszönhetően a kereskedelem virágzott. Erre bizonyíték a csepelivel vetekedő méretű kereskedelmi kikötő, ami egy dunai hajókázás során is megtekinthető csakúgy, mint a helyi nehézipari forradalmat az Anschlusst követően elhozó, németek által alapított gyárak. Mind a vas-, (Voestalpine AG) mind pedig a vegyi művek hadiüzemként kezdték pályafutásukat. Linz barna mezős külterületeinek városnéző hajóról történő bemutatása néhányak számára különösnek tűnhet. Ugyanakkor arról

van szó, hogy Ausztria harmadik legnagyobb városa ipari múltja és a technikai innovációkra épülő kultúra ötvözésében találta meg azt a piaci rést, amivel ki tudott lépni az idegenforgalom nemzetközi porondjára. E köré építették fel a 2009-es európai kulturális fővárosi (EKF) koncepcióját is. Linz nem kíván versenyezni Salzburggal és Béccsel. Abból főz, amije van. A hozzávalók közt ott találjuk a vasgyár rendhagyó fémipari kiállítását, a dohánygyár kulturális térré lett helyiségeit, a kikötőt, mint fesztiválhelyszínt. De szerepel a receptben Mozart is, aki lakott itt és még egy szimfóniát – „Linzi” – is komponált. A helyi egyetemnek is nevet adó Johannes Kepler itt írta meg „A világ harmóniája” című művét. Ha már főzünk, akkor süssünk is! A derék linziek szerint a világ egyik legrégebbi tortareceptje az övék; a linzi tortaé. Nem összetévesztendő a mi linzerünkkel! Erre akkor döbben csak rá igazán az édesszájú utazó, ha az odafele úton elmajszol egy linzert, majd megérkezvén az egyik helyi cukrászdában nekilát egy jókora szelet linzi tortának. A tortát lemozoghatjuk a Duna parti sétányon futva, bringázva, vagy éppenséggel a Dunában úszva. Nem, nem érkezik nínózva a vízi rendőr, mint a Rómain a vízben enyhet keresőkhöz; itt jól felszerelt szabadstrandokon lazázik egy meleg napon a démosz.

Remetelak

Kepler idejében még állt az a reneszánsz belváros, ami a harmincéves háború végére felvette ma is látható barokk formáját, számos helyen megtartva a zegzugos középkori utcahálózatot. Több régi épületben találunk egy-egy formabontó kortárs betoldást is, mint a linzi vár múzeuma. És itt vannak még a monarchia legszebb

éveinek historikus alkotásai is. Köztük a Neuer Dom katedrális, mely 135 méteres tornyával és roppant neogótikus tömegével aránytalannak tűnhet a 200 ezres városban. A bő 70 évig épült katedrálisba az elképzelés szerint az egész Linz befért volna, de az 1860-as években tervezett 20 ezer fős kapacitást 1935-ös elkészültére már messze meghaladta a város népessége. A tornyot magasabbnak szánták, azonban Bécsből üzentek: ne emberkedjenek, mert a monarchia legmagasabb épülete csakis a Stephansdom lehet. A II. Világháborúban a toronyban megfigyelő állást alakítottak ki. A helyiségből az EKF csinált világszenzációt remetelak formájában. A nép, vallási hovatartozástól függetlenül elmélkedhetett itt léte értelmén. A kezdeményezés olyan népszerű lett, hogy a mai napig csak hosszú várólistáról lehet bejutni – pár száz eurót leszurkolva az egyháznak. Hogy hogy is néz ki a lak? Bárki láthatja, aki benéz a katedrális 1:1-es másolatnak otthont adó mellékhajójába. Semmi mobil, tablet, laptop, csak a lak magánya. A város zsongó utcai életére is nemet kell mondani, melynek lüktetése szintén az EKF hozadéka. Addig egy hétköznap este elképzelhetetlen volt a mára már teljesen természetessé vált nyüzsgés – meséli idegenvezetőnk, a ’80-as évek óta itt élő magyar Terézia Kerling.

Elektronikus

Az esti Linz meghatározó eleme a Duna partján sci-fiket idéző fényekben pompázó Ars Electronica Center (AEC). Az épület mai formáját az EKF-re nyerte el, azonban a computer technológiára és robotikára épülő művészet és tudományos kutatás már a ’70-es évek végén kezdett formát ölteni az 1979-es első Ars

Electronica Fesztiválon. Akit még nem ölelt meg szilikon borítású, csonkolt végtagú robot, miközben azt mormolta: „Ich liebe dich”, vagy megnézne egy 3D nyomtatót működés közben, hogy a számtalan egyéb tudományos és hírközlési csodáról ne is beszéljünk, ki ne hagyja az AEC meglátogatását! A központnak is köszönhető, hogy a város 2014 óta az UNESCO médiaművészeti városai közé tartozik. Azok közé, melyek a média-, és elektronikus művészetet a városi életbe a helyiek bevonásával tökéletesen integrálták. A jövőbe mutató másik főhadiszállás a Lentos Szépművészeti Múzeum szintén impozáns, kortárs tömbje. A két épületet az a Nibelung-híd köti össze, melyet még a nácik álmodtak meg egy sor más épülettel együtt. Ezek a tervezőasztalnál messzebb nem jutottak. Hitler fiatalsága kedves városát birodalma kulturális központjának szánta.

Linzben (is) ezres nagyságrendű a magyarok száma. Munkát zömében a helyi iparban találnak, de nem lepődünk meg azon sem, ha a fiatal pincérnő egy kávézóban magyarul reagál, mikor németül adjuk le a rendelést. A turistaként érkező magyarok is ezres nagyságrendben szerepelnek a statisztikákban. 2009 és 2014 között bő negyedével nőtt az érkezések száma, ami így is csupán 3 689 és 4 850. Ez vendégéjszakákra lefordítva 7 218 és 10 118. A számokat nézve adott a fejlődés lehetősége; tessenek ezentúl Linzben megállni!