A Turizmus Szakma Példaképe?

Ismét megrendezi az Év Szállása és az Év Turisztikai Települése és az Év Turisztikai Attrakciója versenyt a Szallas.hu. Idén is keresik az Ifj. Papp Imre-emlékdíj méltó képviselőjét a Turizmus Szakma Példaképét.

A Szallas.hu immár hatodik alkalommal rendezi meg az Év Szállása és Év Turisztikai Települése és Év Turisztikai Attrakciója versenyt, amelynek keretében a hazai települések, attrakciók, illetve több mint 10 ezer belföldi és több százezer külföldi szálláshely verseng az utazóközönség és a zsűri kegyeiért.

A megmérettetés 2 éve új kategóriával bővült, ugyanis az intézmények és a turisztikai attrakciók értékelése mellett a zsűri díjazza a Turizmus Szakma Példaképét - Ifj. Papp Imre-emlékdíj formájában.

Az előző évben a díjat Tóth Ákos, az Utazómajom alapítója, megálmodója nyerte meg.  

 „Továbbra is szeretnénk felkutatni azokat az embereket, akik nagy elhivatottságot mutatnak szakmájuk iránt és olyan kiemelkedő belföldi turisztikai terméket, szolgáltatást hoztak létre, amelyek irányt mutatnak a régió, vagy szálláshelypiac szereplői számára” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Kiből lehet példakép?

A portál olyan, a turizmus szakmában tevékenykedő személyeket keres, akik létrehoztak valamilyen kiemelkedő belföldi turisztikai terméket, vállalkozást, vagy projektet, amely irányt mutat a régió, vagy szálláshelypiac szereplői számára. Merész és újító megoldásaikkal élen járnak a hétköznapokban, és utat mutatnak a belföldi szakmai irányok kialakításában. Munkájukat szakmai alázat, szakma iránti tisztelet és emberközpontúság jellemzi.

A jelöléseket és jelentkezéseket 2018. szeptember 28-áig a következő linkeken lehet leadni:

Jelölés Turizmus Szakma Példaképe Díjra

LINK: https://docs.google.com/a/szallas.hu/forms/d/e/1FAIpQLScM95f9o57zQ3rttZgajGG5UxQ409qfYkU1ijslGG7dhQ1ocA/viewform

Ha valaki magára ismert és jelentkezni szeretne a díjra, arra is van lehetőség a következő linken:

Jelentkezem a Turizmus Szakma Példaképe Díjra

LINK: https://docs.google.com/a/szallas.hu/forms/d/e/1FAIpQLScKZSUvAxGV0LI7UTupphWZzOpj5jtIFYnfnUnk3cCh5hMaNQ/viewform

Hogyan választják ki a Szakma Példaképét?

A Szallas.hu 2013 óta hatodik alkalommal hirdeti meg a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket, és attrakciókat elismerő Év Szállása versenyt. A díjakat közel 900 ezer vendégértékelés, a szálláshelyekre, településekre és attrakciókra leadott voksok, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján ítélik oda.

A zsűrit idén Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégium elnöke, Majoros Szilvia, a tavaly fődíjat nyert békéscsabai Luxus Wellness Apartman képviselője, Pataki Zita televíziós műsorvezető, Vágó Ágnes, a Vendég & Hotel vezető szerkesztője, Szántó Zoltán, a Turizmus.com főszerkesztője, Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója, valamint a Szallas.hu oldaláról Szigetvári József ügyvezető és Papp István termékmenedzser képviselik. A verseny főtámogatója az OTP SZÉP-kártya.

Az Ifj. Papp Imre emlékdíj -Turizmus Szakma Példaképe díjat szintén a szakmai zsűri ítéli majd oda az arra leginkább érdemesnek tartott jelöltnek. Az Év Szállása verseny 2018. október 30-ig tart, ezt követően a szakmai zsűri kiértékeli az eredményeket, és november 29-én, az Év Szállása díjátadó gálán nyilvánosságra hozza a nyerteseket.

További információ a versenyről és az előző évek eredményeiről: https://szallas.hu/evszallasa-versenyrol


Jön a Belvárosi Kutyafesztivál

Jön a Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban  

2025. június 8–9-én, Pünkösdvasárnap és -hétfőn újra életre kelnek a régi idők falusi hagyományai a Sóstói Múzeumfaluban.
Ünnepel az Egri Road Beatles Múzeum

Ünnepel az Egri Road Beatles Múzeum 

Május 31-én nagyszabású programmal ünnepli születésnapját az idén 10 éves Egri Road Beatles Múzeum.
Nyílik a siófoki Plázs – nagyszámú látogatót várnak

Nyílik a siófoki Plázs – nagyszámú látogatót várnak 

Június 7-én immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Balaton legmeghatározóbb szórakoztató központja, a siófoki Plázs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.