A csődtörténet véget ér?

Az idei turisztikai főszezon sem múlt el utazási irodai csődök nélkül. Az Ariadne Travel bedőlését az 5 Kontinens, a Quitt Tours és az Avantgarde fizetésképtelensége követte, aminek „eredményeként” több ezer honfitársunk nem tudott elutazni korábban befizetett útjára, és több esetben a károsultak a részvételi díj töredékét kaphatják vissza a biztosítóktól. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ezért levélben fordult a hatóságokhoz a rendelkezések szigorítása érdekében. Az új jogszabály már készül, cikkünk végén a tervezett változtatásokról olvashatnak.

Korábbi cikkeink és híreink alapján felidézzük azokat az irodai csődöket, amelyek a rendszerváltás óta rázták meg a szakmát és a közvéleményt. Az első fecske nem éppen hízelgő címe az 1992-ben alakult Skywaynek jutott, amely rá egy évre meg is szűnt. A cég vezetése nem tűnt el örökre. SunDay néven hamarosan új iroda jelent meg a piacon. A SunDay sem maradt sokáig piaci szereplő, már a következő évben csődbe ment. Akkoriban anarchikus viszonyok uralkodtak a hazai turisztikai piacon, mivel az irodák túlnyomó többsége a túraszervező és az ügynök szerepét egyszerre próbálta betölteni. Nem csoda, ha a kilencvenes évek második felének egy esztendeje sem múlt el botrány nélkül. Az Emanuelle Tours 1995-ben, a Karnak Travel rá egy évre, újabb esztendő múltán a Mustang Travel, a Capitol Tours és a Délibáb Utazási Iroda működésének felfüggesztése, fizetésképtelensége borzolta a kedélyeket. De csődbe ment a Pasha Tours 1998-ban és egy évvel később a Gold Griff is. A 2000-es év még komolyabb botrányokat hozott. Ősszel csődöt jelentett az egy évvel korábbi indulásakor magát a legnagyobb hazai utazásszervezőként reklámozó HTC Kft. Csődje alapjaiban rázta meg a szakmát, mert a cég olyan – korábban – jó nevű irodákat fogott össze, mint a Jorgos Travel, a Tan-Túra és a Club Espana. A csőd magával rántott több független viszonteladó irodát is.

Szigorítás

Hogy az utazók ne szenvedjenek kárt (befizetett pénzükhöz hozzájussanak, hazatérésük biztosított legyen), néhány évvel később szigorították a kauciós előírásokat. Ennek ellenére nem maradt skandalum nélkül a 2001-es esztendő sem, amikor a Great Tourst érte el a vég, majd a rá következő évben a West Travel jelezte, felfüggeszti utazásszervező tevékenységét. Ezzel ismét jelentős piaci szereplő húzta le a rolót, hiszen a cégnek országszerte 24 saját irodája volt, útjait ötszáz partnercég kínálta. 2003-ban a Cippolino Alpok–Adria, majd a Cooptourist eltűnése szolgáltatott beszédtémát. Rá egy évre bekövetkezett az, amit szinte senki nem hitt volna: becsődölt az egyik legnagyobb hazai utazásszervező, az Eurotours.

Olcsó húsnak…

Pedig az Eurotours 2002-ben a második legnagyobb kiutaztatónak vallhatta magát, bevételei a 12. helyre pozicionálták, látszólag semmi sem utalt a baljós végre. Ám ez csak a felszín volt. Az Eurotours már a csőd előtt három évvel belekerült egy negatív spirálba, amikor olcsóbban kezdte kínálni amúgy sem drága útjait. 2005 decemberében a jordániai utak specialistája, a Jordan Tours kapta kézhez a Fővárosi Bíróság döntését, miszerint a céget törölték az utazási irodák nyilvántartásából. A Jordan Tours működési engedélyét azért vonták vissza, mert az általa szervezett, de a csődbe ment Skylines által közvetített utakra befizetőket a tulajdonos nem volt hajlandó kártalanítani, holott a jogszabály ilyen esetekben így rendelkezik. „Ez az eset precedensértékű volt – nyilatkozta akkor lapunknak Gyenizse Dorottya, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának jogásza. – A bíróság kimondta, hogy még akkor is a tour-operátor (a Jordán Tours) kötelessége lett volna az utasokról gondoskodni, ha teljes mértékben a partnere volt felelős a történtekért.” 2007 áprilisában nagy hírveréssel lépett a magyar piacra a Malda Tours, amely olcsó egyiptomi üdüléseket kínált. Fél év elteltével botrányos körülmények között – 160 utas kint hagyásával – csődbe is jutott az iroda.

Bella, ciao

2008. szeptember 10-én a Bella Tours 38 pórul járt utasa hiába várta, hogy elutazhasson Krétára a Malév charterjáratával. Mivel a Malév nem kapta meg a tour-operátor által bérelt helyek ellenértékét, az utasok nem indulhattak útnak. Eközben a Bella Tours csődöt jelentett, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal törölte is a közhitelű hatósági nyilvántartásból. Az utazásszervező 146 millió forintos felelősségbiztosítással rendelkezett a Generali-Providencia Biztosítónál, az összeg fedezte a külföldön lévő utasok hazahozatalát és az el nem utaztatott személyek által befizetett összegek visszatérítését is. Összesen 800, Spanyolországban, Görögországban és Törökországban nyaraló utast érintett az ügy.

Tour-operátorok veszélyben?

2008 augusztusában beszüntette tevékenységét az egyik nagy forgalmú miskolci utazásközvetítő, az Omnitours. Utasait nem érte kár, az őket elutaztató utazásszervezők egy részét azonban igen. Ők néhány százezer és néhány millió forint közötti „tanulópénzt” voltak kénytelenek „benyelni”. Az érvényes jogszabályok értelmében az utazásközvetítőknek az utazásszervezőknél sokkal kevesebb kötelezettségük van. Mivel a kiutaztatással foglalkozó utazásszervezőknek akkor is biztosítaniuk kell az utasok nyaraltatását vagy hazahozatalát, ha az utazásközvetítő „lenyelte” a pénzt, ez azt is jelentheti, hogy az utazásközvetítő miatt akár csődbe is mehet az egyébként jogszerűen eljáró tour-operátor. Ekkor merült fel először komolyabban a viszonteladói kaució bevezetésének kérdése.

2009: emlékezetes év

Az idén fokozódott a helyzet, eddig hat, többéves múltú iroda dobta be a törölközőt, csődjüknek több ezer honfitársunk látta kárát. A sort az Ariadne-Quatra Utazási Iroda nyitotta. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal április 28-án jogszabálysértés miatt törölte a társaságot a közhitelű hatósági nyilvántartásból. A spanyolspecialista Ariadne-Quatra évek óta küzdött likviditási gondokkal, amelyek a válság okozta keresletcsökkenés miatt megoldhatatlanná váltak. A Groupama Garancia Biztosító Zrt.-nél kötött 30 millió forintos vagyoni biztosíték elegendő volt az utasok kárigényeinek kielégítésére.

20% az 5 Kontinens károsultjainak

Amit arról a Turizmus Trend előző számában beszámoltunk, az első charterjáratok indulása idején bedőlt az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft., amely 2008-ban árbevétele alapján a 12. helyen szerepelt a kiutaztatók toplistáján. Június 17-én Breznay Beatrix, a társaság ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy cége fizetésképtelenné vált, tehát nem tudja biztosítani utasai kiutaztatását és a befizetett részvételi díjak kifizetését. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal ugyanezen a napon hivatalból törölte a kft.-t hatósági nyilvántartásából. Horváth Péter, az 5 Kontinens károsultjainak ügyét kezelő QBE Insurance utasbiztosítási értékesítési igazgatója szerint az iroda 40 milliós vagyoni biztosítékából a közel 2000 károsult csupán 20 százalékig terjedő kártalanítást kapott. Egyesületet alapítottak az 5 Kontinens Utazási iroda károsultjai a www.hitman.hu oldalon. „A tavaly még jelentős vagyoni biztosítékkal rendelkező 5Kontinens Utazási Iroda Kft. törlésre került az MKEH által engedélyezett idegenforgalmi vállalkozások sorából. A károsultak nagy része tehetetlenül sodródott az eseményekkel. Ekkor még senki sem tudott a háttérben történt eseményekről, nevezetesen, hogy az iroda biztosítékalapja egy átszervezés következtében drasztikusan lecsökkent. (…) Egyetértünk abban, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a felelősök büntetlenül elsétálhassanak a befizetett összegekkel. (…) További célunk, hogy többé ne ismétlődhessen meg ilyen esemény, így igyekszünk a többi utazásszervező tevékenységét és nem utolsósorban vagyoni biztosítékát is nyomon követni. (…) Mindent meg kell tennünk azért, hogy mások sohase kerüljenek hozzánk hasonló helyzetbe” – írja az alapító Hitman a honlapon.

Mire elég a Quitt 12 milliója?

Jogszabálysértés miatt július 15-én a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) törölte közhitelű hatósági nyilvántartásából a Quitt Tours néven működő Qahirah Utazásszervező Kft. utazási vállalkozót. A Quitt Tours képviselői jelentették az MKEH-nak, hogy utasaik el-, illetve hazautaztatását tetemes tartozásaik miatt nem tudják biztosítani, azaz az utazási szerződésben foglaltaknak nem tudnak eleget tenni. Ekkor törölte a hivatal közhiteles nyilvántartásából az utazásszervezőt. Takács László, a Quitt Tours ügyfeleinek kárrendezésért felelős Uniqa Biztosító kárrendezési igazgatója a Turizmus Online-nak az ügy kirobbanásakor még úgy nyilatkozott, hogy a Quitt Tours 12 millió forintos vagyoni biztosítéka vélhetőleg fedezi majd károkat. Időközben azonban az összeg a Quitt Tours kint tartózkodó utasainak hazahozatala miatt jelentősen megcsappant. Takács Lászlótól később megtudtuk, hogy a Qiutt könyveléséből 63, az ügyben érintett szerződés nyomára bukkantak. A 63 szerződés által összesen 190 fő érintett, kárigényük csaknem 27 millió forintot tett ki, így összesen csupán 8 millió forintot lehetett szétosztani az összes kárigénylő között.

Bezárt az Avantgarde Utazási Iroda

Alig telt el két hét a Quitt Tours csődje óta, és július végén fizetésképtelenség miatt törölték az Avantgarde Utazási Irodát. „Ezzel az első magánutazási irodák egyike, egy 19 éves múlttal rendelkező iroda tűnt el a piacról – tájékoztatta a Napi Turizmust Horváth Péter, a QBE Insurance utasbiztosítási értékesítési igazgatója. – A 12 százalékos vagyoni biztosítékot fizető iroda a QBEnél 21 millió forintos kaucióval rendelkezik. Az utazásszervező cég bejelentése alapján 20–21 millió forintra rúg a vagyoni kár, amelyet utasaik bejelentenek majd” – mondta el Horváth Péter és hozzátette, információi szerint 340 utast érint a csőd, külföldön azonban senki nem tartózkodik közülük. Ez a több száz utas befizette a részvételi díjat, vagy annak egy részét, de még nem utazott el.

Fogyasztóvédők aggodalma

E meglehetősen hosszúra nyúlt csődtörténetet olvasva nem meglepő a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) közleménye, amely szerint szigorítani kell az utazási irodákra vonatkozó jogszabályokat. Ebben egyebek mellett megállapítják: „A fogyasztókat biztosítani kell arról, ha befizették az utazás árát, de nem tudtak elutazni az utazási vállalkozás hibájából, akkor megfelelő módon kártalanítva legyenek. (...) Elfogadhatatlan, hogy a fogyasztók nem érzik magukat és befizetett pénzüket biztonságban, amikor az éves fáradalmakat szeretnék kipihenni néhány napos vagy esetleg hetes utazás során. (…) A hatályos rendelkezések szerinti kötelező vagyoni biztosíték összege már több utazási iroda esetében sem volt elegendő az utasok költségeinek és kárainak rendezésére. Emellett több vállalkozás folytatja azt a gyakorlatot, hogy »kettébontja a céget« azért, hogy kisebb legyen a vagyoni biztosíték összege – kisebb forgalom mellett a vagyoni biztosíték összege alacsonyabb. A hivatalnak ilyen esetekben fokozott ellenőrzés mellett szigorított könyvvizsgálatot kellene elrendelnie annak ellenőrzése végett, hogy ezek az »újonnan alakult« vállalkozások ténylegesen rendelkeznek-e a forgalmuknak megfelelő vagyoni biztosítékkal, és annak összege fedezi-e a lehetséges utaskárokat. Továbbá előfordult már olyan eset is, hogy annak ellenére, hogy aki például csődbe ment cég vezető tisztségviselője vagy munkavállalója volt, nem lehet öt évig »tevékenységért felelős « egy másik utazási vállalkozásban, a gyakorlatban a háttérből irányít egy irodát, miközben a tevékenységért felelős személyként más van bejelentve. Feltétlenül szükséges, hogy a jogalkotó megnövelje a vagyoni biztosíték mértékét, vagy megfelelő biztosítási szabályokat, garanciákat hozzon a fogyasztók érdekében, ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége megkereste az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, valamint az Önkormányzati Minisztériumot az azonnali jogszabály-módosítás érdekében.”

Az utóbbi évek emlékezetesebb utazási irodai csődjei
1993. január Skyways
1995. január Emanuelle Tours
1996. január Karnak Travel
1997. május Mustang Travel
1997. augusztus Capitol Tours
1997. augusztus Délibáb (Debrecen)
1998. július Pasha Tours
1999. június Gold Griff
1999. október Heismann Reisen
2000. szeptember HTC (Jorgos Travel,
Tan-Túra, Club Espana)
2001. szeptember Great Tours
2001. szeptember Mercator Travel
2002. West Travel
2003. szept. Cippolino Alpok-Adria
2003. december Omnibusz Airtravel
2004. augusztus Eurotours
2004. augusztus EXTER Travel
2004. október Skyline Centrum
2004. október Dundo
2005. január Jordan Tours
2007. augusztus Colorado Sol
2007. november Malda Tours
2008. február Winterman Tours
2008. július Horvát Utazási Iroda
2008. szeptember Bella Tours
2008. október Omnitours
2008. október Desert Voyage
2009. április Ariadne-Quatra
2009. június 5 Kontinens
2009. július Quitt Tours
Kauciókötelesek lehetnek az utazásközvetítők is

Alig egy héttel a FEOSZ közleménye után az Önkormányzati Minisztérium nyilvánosságra hozta azt a munkaanyagot, amelynek alapján jövő év elejétől szigorítanák az utazási irodákra vonatkozó szabályozást. Az egyik legfontosabb változás, hogy kauciókötelesek lehetnek az utazásközvetítők is.

A vagyoni biztosítéki rendszer felülvizsgálatánál a jogalkotók figyelembe vették az Európai Bizottság követelményeit és ajánlásait, az Európai Közösségek Bíróságának esetjogát, a többi tagállam gyakorlatát, piacelemezést, a célellenőrzések és jogalkalmazó hatóságok s az utazási irodai csődök tapasztalatait.

• A legnagyobb változás a charterezők esetében a 20 millió Ft minimumösszeg 100 millió Ft-ra történő emelése jelenti majd, ez átlagosan 6-8% biztosítási díjjal számolva akár ötszörös díjemelkedést is jelenthet.

• A mérték minimálisan, 5%-kal emelkedik, mivel egy másik kategória is bevezetésre kerül a jelenlegi 20%-os mértéket megtartva: a blockseatelők, illetve csődhelyzetük esetén a kevésbé védett fapados és nem IATA-tag légitársaságok repülőjegyeit igénybe vevő vállalkozók vagyoni biztosítékának számításánál. Az ún. alap vagyoni biztosítéki körbe tartozó vállalkozók esetében a minimum 5 millió Ft 7 millió Ft-ra emelkedik, a 12%-os mérték 15%-ra nő a tervezet szerint.

• Jelenleg a külföldi szálláshelyek foglalása (egy szolgáltatásként) is vagyonikaució-köteles. Ez az előírás a jövőben, követve az utazási csomag 90/314/EGK irányelv követelményeit, megszűnik. A belföldi utazási csomagok esetében (amelyek minden részszolgáltatása Magyarországon kerül teljesítésre) alacsonyabb mérték indokolt az alacsonyabb kockázat miatt.

• 2008–2009 tapasztalatai alapján a tervezet előírja a vagyoni kauciót az utazásközvetítők számára is. Mindez azért vált indokolttá, mert előfordult, hogy a fizetésképtelen utazásközvetítő vállalkozók nem utalták tovább a részvételi díjakat a szerződött utazásszervezőknek. A vagyoni biztosíték minimumösszege 5 millió forint lesz. A biztosíték összegét a jutalékból származó árbevétel tízszeresének 15%-a adja. Ez átlagosan a részvételi díj 8–12%-a. Ennek megfelelően az előterjesztő a jutalékból tervezett árbevétel tízszeres mértékre tesz javaslatot.

• A vagyoni biztosíték mértékének emelése a biztosítási, valamint hitelintézeti díj összegének emelkedésével járhat együtt. Ez átlagosan 6-8%-os díjmutatóval számolva a minimumösszegek tekintetében 30–40%-os emelkedést jelenthet (300 ezer Ft-ról 420 ezer Ft-ra). Az utazásközvetítőknél az 5 millió Ft minimumösszeg tekintetében 20–- 300 ezer Ft közötti díjakkal lehet számolni.

• A tervezet az előlegállományra, valamint ha eltérés van, a tervezett árbevételre vonatkozóan ír elő havonkénti adattovábbítást az MKEH részére. A mérlegbeszámolóval összefüggő jelentéskötelezettség határideje május 31-ről június 15-re módosul, míg a vagyoni biztosíték igazolásának határideje megmarad október 31-ei dátumú.

• Aki bankgaranciát vagy pénzügyi letétet szeretne a vagyoni kaució formájaként, annak biztosítóval is szerződnie kell, mivel az egységes biztosítéki forma előírását kikerülve csak így biztosítható megfelelő intézkedési jogkör. Az eljárási rend rögzítése a fizetésképtelenségkor felmerülő szükséghelyzetbe került utasok megfelelőbb védelmét biztosítja. Ennek alapján a Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya, valamint a turizmusért felelős miniszter értesítését is tartalmazza a tervezet. Új elemként került be az utazás vállalkozó együttműködési kötelezettsége, valamint személyes megjelenésének előírása a hivatal idézése alapján, illetve a rendelkezésére álló adatok, dokumentumok átadása.

• A korábbi nyilvántartási törlési szankciót felváltja a Szolgtv.-vel összhangban az engedély visszavonása, erre tovább is csak nevesített, súlyos jogsértés esetén kerül sor, így pl. súlyosabb vagyoni biztosítékkal összefüggő mulasztások, felszámolási eljárás, hatósági ellenőrzés akadályoztatása, hatóság szándékos megtévesztése. Enyhébb, lépcsőzetes elvet követ a vagyoni biztosítékkal összefüggő, kisebb súlyú mulasztások szankciója: jelentéskötelezettség elmulasztásánál az MKEH bírságol 11 munkanapon belül, csak ennek elmulasztását követően vonhatja vissza a vállalkozó engedélyét.

• Továbbra is alkalmazandó az 5 éves eltiltás szabály, sőt a Kertv. kiszélesíti ezt a kört a vállalkozás tagjával és tulajdonosával, erre eddig a kormányrendeleti jogforrási szint miatt nem volt lehetőség. Így a jövőben elkerülhetőek lehetnek azok a sajnálatos és nemkívánatos ügyek, amikor egy-egy hónap elteltével egy csődbe vitt utazási vállalkozó újra engedélyezteti magát ugyanazzal a tulajdonosi körrel.

• A bejelentést elmulasztó utazási vállalkozók utólagos ellenőrzésére a Szolgtv. szerinti szankciók és az erre vonatkozó egységes külön jogszabály fog vonatkozni.

• Az engedély nélküli szolgáltatók esetében az MKEH azonnali hatálylyal megtiltja a tevékenység folytatását, s 5 millió Ft-ig terjedő pénzbírságot szabhat ki. Ez jelenleg a jogosulatlan utazásszervezői tevékenység esetében 100 ezer Ft-ig terjedő szabálysértési bírság lehet.

Megszűnik az utazásszervezői minősítő vizsga?

Többek között ez is eleme a fent említett új jogszabálytervezetnek. A Turisztikai Szakállamtitkárság ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a tervezet egyelőre a Szakmapolitikai Munkacsoport által közigazgatási egyeztetésre jóváhagyott tervezet, a Kormány végleges álláspontját nem tükrözi, több ponton még finomításra, illetve javításra kerül, s jelenleg tart a hivatalos közigazgatási egyeztetés, egyúttal a szakmai szervezetekkel történő megvitatása is.

A Szakmai Munkacsoport az alábbi főbb szempontokat határozta meg, amelyeket az új szabályozásnál érvényesíteni kellett, és amelyeket a tervezetben rögzítettek:

• A Kertv. október 1-jén hatályba lépő rendelkezései alapján az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység a jövőben kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységnek minősül.

• A jövőben munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján foglalkoztatott legalább egy személy szükséges az engedély megszerzéséhez. A szabály a Magyarországon letelepedett szolgáltatóként utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet folytató szolgáltatókra, valamint a Magyar Köztársaság területére határon átnyúlóan más EGT-államban letelepedett szolgáltató utazásszervezői, illetve utazásközvetítői szolgáltató tevékenységére terjed ki. A harmadik országbeli szolgáltatókra a letelepedett szolgáltatókra vonatkozó előírások alkalmazandók, tehát ezek a szolgáltatók kötelesek engedéllyel rendelkezni tevékenységük megkezdéséhez.

• Az értelmező rendelkezések között került rögzítésre a garantált szerződés, illetve az úgynevezett blok-seat fogalma, amelyek szintén a vagyoni biztosítékra vonatkozó előírásoknál szerepelnek.

• Már nem indokolt a nemzetközi utazásszervezés, valamint a beutaztatói tevékenység megkülönböztetése. A jövőben ezek a terminológiai fogalmak nem lesznek benne a jogszabályban.

• Fontos volt meghatározni személyi oldalról azok körét, akiknek utazással összefüggő tevékenysége még sem tartozik a jogszabály hatálya alá. Ide tartoznak az oktatási intézmények, egyesületek és közhasznú, illetőleg nonprofit szervezetek abban az esetben, ha ilyen jellegű tevékenységüket kizárólag tagjaik részére, önköltséges alapon, nyereség elérése nélkül végzik. Szintén nem tartoznak a jogszabály hatálya alá a konferenciák és kongresszusok szervezésével foglalkozó vállalkozók.

• A jövőben munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján foglalkoztatott legalább egy személy szükséges az engedély megszerzéséhez. A korábbi utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik. A tevékenységért felelős személyre vonatokozóan igazolni kell a szakképesítést, a szakmai gyakorlat, valamint a nyelvvizsga meglétét.

Bővebb információ és lehetőség a hozzászólásra: www.otm.gov.hu (jobb oldali menüpontban Jogalkotás-jogszabály tervezetek).


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.