Fenntarthatóságban is úttörő Németország

Az úti cél Németország számára minden témában, minden területen kiemelten fontos a fenntarthatóság, és ebben úttörőnek számít és példamutató magatartást tanúsít az egész világ számára – szögezte le Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének vezetője az Utazás Kiállítás szakmai napján Vágyak és törekvések a fenntartható turizmusért címmel megrendezett konferencián. 

Németország globális törekvéseit a fenntarthatóság irányába számos index jelzi. Az egyik legbeszédesebb, hogy 162 ország közül a 6. helyen áll a fenntartható fejlődés terén mutatott aktivitásban. Ahogy az ország, úgy turisztikai marketingszervezete, a DZT is ezt az utat járja, amely két meghatározó témakörben népszerűsíti látnivalóit: kultúra és természeti értékek, és a mindkét témakörhöz kapcsolódó attrakciók esetében alapvető számukra, hogy azok fenntarthatóan, illetve akadálymentesen felfedezhetők legyenek.

„2013 óta minden kampányunkban megjelenik a zöld gondolat. 2023-ban a természet illetve a világörökségek állnak a középpontban, azonban ezek is a fenntarthatóság szemléletével egészülnek ki. A DZT az ENSZ által meghatározott 17 fenntarthatósági cél mentén szervezi teljes tevékenységét. A rendezvényeinket is ilyen szemléletben szervezzük világszerte: tömegközlekedéssel elérhető helyszínt választunk, a büféasztalon is helyi ételek szerepelnek, és a műanyagokat is száműzzük a vendéglátásból” – mondta el a szakember és hozzátette, hogy a német gasztronómia a helyi tradíciók felhasználása mellett most már olyan, a bolygó szempontjából fontos innovációkat is felhasznál, mint a rovarokból őrölt lisztek.

A rendszeresen utazó magyarok körében végzett felmérés alapján honfitársaink 43 százalék tartja fontosnak a fenntartható szállások megjelölését, és 89 százalékuknak általánosságban fontos a fenntarthatóság a turizmusban. Idén a Feel Good kampány a DZT legfontosabb akciója, amelynek fókuszában a vendégek értéktöbblete áll. Az egészség, a klímavédelem, a vidéki élet is megjelennek a kampányhoz tartozó kreatívokban. A társaság honlapján ökolábnyom-kalkulátor is elérhető, és ha valaki túl nagynak ítéli utazásának káros hatásait a bolygóra, kompenzációs módot is válaszhat.

 

 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.