A magyar imázsfilm lett a legjobb európai turisztikai videó

A „Hungary – More than expected" című imázsfilm az ENSZ turisztikai világszervezetének 21. közgyűlése alkalmából meghirdetett verseny európai díját nyerte el.

51 videó indult a rangos megmérettetésen, melyre a UNWTO Európai Regionális Tanácsának felhívására nevezte be az MT Zrt. 2013-ban forgatott imázsfilmjét. A nyerteseket régiónként választotta ki a szakmai zsűri, így a győzelemmel hazánk bemutatkozó filmje lett Európa legjobbja.

A díjat a kolumbiai Medellínben tartott közgyűlésen részt vevő dr. Gyenizse Dorottya, az NGM Turisztikai és Vendéglátó-ipari Főosztályának főosztályvezetője vette át.

A díjazott imázsfilm koncepciójának kialakításakor az alkotók arra törekedtek, hogy a hagyományos gulyás-csárda-paprikás mellé más asszociációkat is társítsanak hazánkhoz, szem előtt tartva a fiatalabb korosztály számára vonzó szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket is. A „Think Hungary – More than expected" szlogennel tehát arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Magyarország sokkal több, mint amire emlékeztek, amit sejtettek, amire számítottak. A cél Magyarország kiemelt és a külföldiek számára legvonzóbb turisztikai termékeinek – Budapest, Balaton, konferencia- és egészségturizmus – bemutatása volt.

Íme a régiós nyertesek:

Európa: Magyarország

{youtube|id=A3DDTfNaz4I}


Afrika: Tunézia


{youtube|id=t4z9WkMLJEA}


Amerika: Ecuador

{youtube|id=g0_1-6M5qwk}


Kelet-Ázsia és a Csendes-óceáni térség: Makaó (Kína)


{youtube|id=20hDA_LdHXM}


Dél-Ázsia: Maldív-szigetek


{youtube|id=ViZlLVgTZr0}


Közel-Kelet: Palesztína


{youtube|id=1bE8a5MJwvs}


A közönségszavazás nyertese: Kolumbia


{youtube|id=-2l-FdatcTI}


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.