AirHorse: új magyar légitársaság vagy valami más?

Fura cikk jelent meg a mai Metropol újságban, arról szól, hogy új magyar légitársaság indul AirHorse néven, első járatait Burgaszba és Krétára indítja. Mielőtt rohanna jegyet venni, azért olvassa végig cikkünket!

Az írás - amelynek jobb felső sarkában kis betűvel, ámde jól látható módon az olvasható, hogy Promóció –szerint az AirHorse már megvásárolta első gépét egy ukrán légitársaságtól – közölte a vállalkozás képviselője egy sajtóreggelin a ferihegyi SkyCourt közelében –, októbertől pedig a tervek szerint utasokat is szállít.

Fura felütéssel indul a promószöveg második bekezdése: „Az AirHorse a magyar lovas hagyományokat testesíti meg. Ahogy elődeink is kalandoztak Európában, úgy fogjuk mi is bejárni a kontinenst, természetesen nem fosztogatva. Első számú desztinációnk Burgasz lesz, de fontolgatjuk Krétát és más, turisták által kedvelt helyek kiszolgálását is” – jegyezte meg újságírói kérdésre a légitársaság vezetője.

Gyanúnk erősödik az új magyar légitársaság valódiságát illetően, mivel látjuk, hogy a közlemény nem nevezi meg a légitársaság vezetőjét. És kevés a tényszerű információ a későbbiekben is: A gép átvétele már megtörtént, sőt a tesztrepülésre is sor került. A hatósági engedélyek hamarosan megérkezhetnek a légitársaság új irodáiba, amelyeket Budapesten és Mátészalkán rendeztek be. A fuvarozónak egyetlen gépe van, ám e számot őszre akár meg is duplázhatja, viszont a végső cél egy 10-180 gépes flotta felépítése. A társaság finanszírozását független pénzügyi befektetők biztosítják, az általuk rendelkezésre bocsátott tőke akár hosszabb időre is elegendő lehet. Tíz-180 gépes flotta? Nő bennünk a kétely, hogy itt valami nincs rendjén!

A sajtótájékoztatón bemutatták a légitársaság arculatát és a menedzsmentcsapatot is, amelynek minden tagja – bizonyos területeken – rendelkezik tapasztalatokkal. „Az arculatunkban dominál a ló, amely gyors, kitartó, hűséges és növényevő állat. Tulajdonságai közül csak ez utóbbi nem az induló légitársaság sajátja. Szeretem a repülést, mert kiskoromtól azon gondolkodtam, hogy lehet pénzt csinálni a levegőből” – ironizált a szokatlan hangvételű sajtóeseményen a társaság vezérigazgatója. Bár a légi közlekedésben ismeretlenek, informátoraink szerint más üzletágakban nagyon is aktívak a cég mögött álló befektetői csoportok, legyen szó az állatifehérje-feldolgozásról vagy éppen a vendéglátásról. Iparági forrásaink szerint az első lényeges megmérettetés a szükséges engedélyek beszerzése lesz, ugyanis üzembentartási, működési és műszaki alkalmassági engedélyek nélkül a légitársaság nem kezdheti meg működését. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő felkészültségű szakembergárda, amely jelentős bérterheket ró egy induló vállalkozásra.

A ló nem repül! Ez itt egy sitcom hoax

Mindezek után pedig lássuk, mi a valóság? Értesüléseink szerint egy médiahackről van szó, egy hamarosan induló tévéfilmsorozat reklámját olvashattuk az ingyenes napilapban. A 2 x 24 részes sitcom 26 perces epizódokból áll, a Liszt Ferenc repülőtéren forgatták, és tematikájában visszaköszön a Sólyom Airlines tavalyi története. Így aztán végképp nem véletlen a két cégnév: Air Horse – Sólyom Airlines hasonlósága.

Időközben az Indexen megjelent, hogy a médiahack vélhetően az ősszel induló, Fapad című magyar sorozat promóciója, melynek főszereplője Anger Zsolt, és amely egy szerencsétlenkedő diszkont légitársaságról fog szólni. A Fapad című sorozathoz már előzetes is készült:

{youtube|id=WaEAN1GFNLo}


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.