Az idegenvezetők bevonásával számít több csoportra a Nemzeti Múzeum

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a Magyar Idegenvezetők Egyesülete – jelentették be a felek a múzeumban rendezett szakmai eseményen szerdán.

Házi Katalin, közönségkapcsolati és múzeumi értékközvetítésért felelős igazgató hangsúlyozta, hogy új szervezeti formában, az eddigieknél szorosabban igyekeznek tartani a kapcsolatot, bonyolítani a kommunikációt az utaztatókkal és az idegenvezető szakemberekkel. Mostantól pedig hivatalos formában is együttműködnek utóbbiakkal, miután a Magyar Idegenvezetők Egyesületével (MIE) stratégiai megállapodást kötöttek.

Látványos a megújulás

Kósa Margó az intézmény főigazgatója-helyettese kiemelte, hogy arra törekszenek, hogy első számú turisztikai célpont legyenek a hazai utazási szakemberek szemében, és hozzátette, nyitottak bármilyen kölcsönösen előnyös együttműködésre, elképzelésre. Ehhez, úgy véli, minden adottsága megvan a létesítménynek, amely színvonalas műkincstartalmat, értékkülönlegességeket, folyamatosan megújuló, gazdagodó tárlatokat vonultat fel, amelyhez az elmúlt évben új és méltó szolgáltatások is csatlakoztak. Tavaly megújult a múzeum teljes fogadórészlege. Modern, mégis elegáns arculatot, bútorzatot kapott a kávéház, és a shop. Utóbbiban színvonalas ajándéktárgyakat is fejlesztettek a látogatók számára. Korszerűsödtek a mosdók és a ruhatári szolgáltatást új, zárható szekrényekkel bővítették. A főigazgató arra is rámutatott, hogy jegyvásárlás nélkül is tölthetnek élménydúsan időt a látogatók a ház három vendéglátóhelyén: az alagsori büfében, a kávéházban és a múzeumkert pavilonjában található Auguszt Cukrászdában. Azt is elmondta még, hogy három termük is alkalmas rendezvények lebonyolítására, amelyhez hangosítást és kiemelkedő színvonalú cateringet biztosítanak.

Szakmai képzés, exkluzív vacsorák

A szakember kiemelte, hogy a létesítmény vendégkörének jelenleg 50 százalékát az egyéni látogatók teszik ki, és a jövőben azt remélik, a csoportok számára az eddiginél nagyobb vonzerőnek bizonyulnak majd. Ebben számítanak az idegenvezetők segítségére. Az együttműködés keretében a MIE-tagoknak képzéseket nyújtanak. Ennek lényege, hogy a ház múzeumpedagógusai által kidolgozott, szakmailag elfogadott tárlatvezetések útvonalán, maguk is önállóan vezethetnek előre bejelentett csoportokat. Ennek feltétele a regisztrált státusz az intézményben, a képzésen való részvétel és a mintavezetés során megszerzett jogosultság. A múzeum top 5 illtve top 10 látnivalóit bemutató, egyórás villámtúrák lebonyolításában vehetnek így részt aktívan az idegenvezetők.

Az együttműködés másik pillére a ház új VIP-tárlatvezetésére terjed ki. A hétvégékre szóló csomagajánlat része a rövidített tárlatvezetés a múzeum emblematikus kincseiből, amelyet egy magas gasztronómiai színvonalú, magyaros vacsora követ a kávéház impozáns és gyönyörűen felújított klasszicista terében, és a résztvevők egy ajándéktárgyat is hazavihetnek emlékbe. A termék viszonteladásában magas jutalékkal teszi érdekeltté az idegenvezetőket a múzeum.

Deák Judit, a MIE elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon örül az együttműködéseknek, hiszen a turistákat kalauzoló szakemberek szemében kétségtelenül az ország elsőszámú múzeuma a Nemzeti Múzeum, amely a legátfogóbb betekintést nyújtja hazánk történelmébe. Jó kezdeményezésnek tartja a csoportok számára kialakított, rövidített, de az unikális tárgyakból komoly merítést nyújtó rövidített tárlatvezetéseket is. A tájékoztató résztvevői is részt vehettek egy ilyen szakvezetésen, amely egyebek között a Seuso kincs darabjait, a magyar koronázási palástot és egy kerámia és porcelán-gyűjteményt ölelte fel.

A szakmai találkozón a 25 beutaztató irodát tömörítő Magyar Beutaztatók Szövetségének képviselője jelezte a szövetség együttműködési szándékát a múzeum felé. Egy MIE-tag idegenvezető pedig azt hangsúlyozta, hogy az egyre népszerűbb Bálna-Nagyvásárcsarnok-Dohány utcai Zsinagóga sétaútvonalba kiválóan beleilleszthető a Nemzeti Múzeum is.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.