Budapest Oldtimer Show: elhalasztva

A vírushelyzet miatt az áprilisra tervezett rendezvényt június 18-20-án tartják meg a budapesti  Magyar Vasúttörténeti Parkban.

16. alkalommal kerül megrendezésre a budapesti Oldtimer Show. A rendezvény védjegyeként ismert antik autók és motorok idén is nagy számban lesznek kiállítva. A fakerekű autók többsége külföldi gyűjtőktől érkezik. Láthatja végre a magyar közönség a világ első hibrid autóját: 1916-os Woods-Stanley villany-benzin, majd gőz-hajtásra átalakított fakerekű autó. Az autómatuzsálem beindítását is tervezik a kiállításon.

Szélesebb közönség előtt először amutatják be a a tavaly újjáélesztett „Aranyvonat”-ot. Az egykor híres, Szent István koronáját szállító ereklyeszállító hatalmas költségvetésű restaurálása 2020-ban fejeződött be. A rendkívül impozáns látványt nyújtó oldtimer jármű a West csarnok 28-as vágányán lesz bemutatva. A aranyozott jármű mellett díszmagyarba öltözött koronaőrök fognak őrt állni.

2021-ben kiemelt téma lesz a szocialista korszak járművei. A teljes „keleti” paletta bemutatására törekszenek a szervezők, ezért világháború előtti Tartra, Praga, Skoda, Wikow, Magosix modelleket is kiállítanak. Nem maradhatnak ki a nagy fekete autók sem!

 

A nagy park külső területein lesznek az USA nagyvasak és veterán autóbuszok. Ismét lesz lakókocsi kiállítás és terepralli versenyautók a „Kalandjárók Kiállítás” területen. A kisebb parkban (Víztorony Park) Formula versenyautók, sportautók és tuningautó különlegességek lesznek kiállítva. Újdonság a vendéglátás területén a „Food-Truck Karaván”. Itt retro autókból kialakított büfékocsikból fogják árusítani a gasztro-különlegességeket. A Víztorony parkban lesz egy új látványosság is, az óriáskerék. A látogatóknak lehetősége lesz majd a fesztivál területét madártávlatból is megnézni.

Lesz még autómodell kiállítás az Orientben, vasútmodell kiállítás, terepasztal kiállítás és játszótér is lesz a nagy parkban.

Az elővételben áprilisra megvásárolt jegyek automatikusan a júniusi időpontra lesznek érvényesek.

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.