Debrecenben lesz az Osztrák Utazási Irodák Szövetségének kongresszusa

A Magyar Turizmus Zrt. háromévi lobbimunkájának köszönhetően 2015 október 23-26. között Debrecen városa látja vendégül az Osztrák Utazási Irodák Szövetsége (ÖRV) első magyarországi kongresszusát.

A kongresszus megrendezése marketingszempontból sem elhanyagolható jelentőségű, a korábbi olaszországi kongresszust követően például 150 újságcikk és 25 televíziós és rádiós tudósítás jelent meg Ausztriában a rendezvényről.

Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. Bécsi Külképviseletének vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a debreceni kongresszusnak a Hotel Lycium ad otthont, a vendégeket is itt szállásolják el, a korábbi évek tapasztalata alapján pedig 60-80 résztvevőre számítanak.



Az ide látogató osztrák utazási irodásoknak színes programokat szervez a Magyar Turizmus Zrt.: Kelet-Magyarország feltérképezése, hortobágyi daruvonulás, hajdúszoboszlói fürdőtúra, nyíregyházi kulináris kalandozás, egri borok kóstolása, Debrecenben és Gödöllőn pedig "császári és királyi program" szerepel az események között.

Az MT Zrt. a kongresszus központi témájának a világörökségek és az ökoturizmus témát javasolta az ÖRV számára, ezzel kapcsolatban az egyeztetések még folyamatban vannak.

Kovács Balázs hozzátette: fontos hangsúlyozni, hogy az ausztriai képviselet stratégiaterve mentén valósítják meg az eseményeket, melynek célja, hogy nőjön a Kelet-Magyarországra látogató osztrák turisták száma. Ennek érdekében az elmúlt években a régiós kollegákkal több szakmai rendezvényt szerveztek, egyre több osztrák utazási iroda kínálatában szerepel Kelet-Magyarország, tavaly óta pedig sikerült elérniük, hogy Bécs és Debrecen között közvetlen vonatjárat legyen.

A tavaszi közgyűlést Bald Waltersdorfban rendezték meg

Idén április 23 és 24 között a stájerországi Bald Waltersdorfban tartotta tavaszi közgyűlését a vezető osztrák utazás-szervezőket és utazási irodákat tömörítő Osztrák Utazási Szövetség (ÖRV- www.oerv.at), amely a piac 80 százalékát lefedő ausztriai utazási vállalkozásokat tömöríti. A jelentős lobbierővel rendelkező nagy múltú szervezet kétnapos tanácskozására optimista hangulat volt jellemző, idén is erős turisztikai forgalmat várnak az osztrák utazásszervezők – adott iránymutatást Dr. Josef Peterleitner, az ÖRV elnöke. A közgyűlés kiemelt témája volt a”tanácsadási díj” bevezetésének lehetősége, amely alapján az utazási tanácsadásért a jövőben díjat számolnának fel az osztrák utazási irodákban.

Az ÖRV kongresszusán részt vett Kovács Balázs, az MT Zrt. ausztriai külképviselője, aki tárgyalásokat folytatott az egyesület elnökével és főtitkárával az ÖRV 2015-ös magyarországi őszi kongresszusával kapcsolatban. Az osztrák utaztatási szakma meghatározó döntéshozóit tömörítő egyesület kongresszusi helyszínének megnyerésért minden évben sok ország versenyzik, mert a rendezvényt követően a fogadó ország ausztriai beutazóturizmusának növekedése várható, amely komoly és pozitív gazdasági hozadékkal jár.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.