Disznótoros fesztivállal és kecskefarmmal erősít Szuha-Mátraalmás

Az utóbbi hét esztendőben jelentős turisztikai fejlesztéseket valósítottak meg Szuha-Mátraalmáson. A Galyatető északi lábánál, a hegyek és erdők ölelésében található faluban bár még kevés a szálláshely, ennek ellenére tavaly 1300 vendégéjszakát számoltak. Így további fejlesztésekkel igyekeznek még vonzóbbá tenni a kis nógrádi települést.

Szuha-Mátraalmáson végigfolyik a Galya-patak, melynek környéke hangulatos, fás ligetekben gazdag vidék. Ez a falu azon magyarországi különlegességek közé tartozik, amely egy közigazgatású, miközben két települési részből áll. Szuha ma hazánk leghosszabb – 4,2 kilométeres – egy utcás községe. Ehhez kapcsolódik még további három kilométernyi út, amely összeköti Mátraalmással. Ez viszont egészen más szerkezetű, mint Szuha, mert több, apróbb utcákban épült házból áll. A két településrészen jelenleg alig több mint félezer állandó lakos él gondozott, kertes portákon.



Üveghuta és szénbányászat után idegenforgalom

Még az 1700-as évek közepén Mátraalmás Szuhára települt – mondta a Turizmus Online-nak Tóth Zoltán István polgármester. Ezt azzal magyarázták, hogy külföldi mesteremberek települtek ide, akik üvegolvasztáshoz készítettek alapanyagokat. Ez azért volt fontos, mert a XVIII-XIX. században üveghuta működött itt. Így Mátraalmást az 1960-as évek elejéig Szuhahuta néven ismerték. Az új nevét onnan kapta, hogy a házkertekben sok alma termett, amely máig megmaradt.

Korábban hosszú ideig a szénbányászat volt itt fő tevékenység, de az is megszűnt. Így a kedvező földrajzi adottságok és a természeti szépségek ellenére nem működött szervezetten az idegenforgalom. A falu vezetője arra is utalt, hogy a két településrészen fokozatosan vásároltak telkeket főleg az alföldi érdeklődők. Azután hétvégi házakat építettek, akik családtagjaikkal, barátaikkal Szegedről, Gyuláról, Hódmezővásárhelyről, Kiskőrösről érkeztek ide. Szívesen jöttek, mert kiváló a levegő és mind a két településrészen jó a közbiztonság.

Ennek köszönhetően Szuhán a Gombás-tó környékén, valamint Mátraalmáson, a Mátra úton üdülőterületet alakítottak ki. Ezekhez kapcsolódtak azután az alig néhány év alatt megvalósult turisztikai fejlesztések. Ma Szuhán a látványosságok közé tartozik a barokk stílusban épített kis katolikus templom és a vele szemben emelkedő négyzet alakú, gúlatetős harangtorony. Több mint egy évtizede nyitották meg a tájházat, ahol az egykori paraszti élet tárgyait, palóc bútorokat, továbbá régi szövő- és fonóeszközöket láthatnak az érdeklődők. Az intézményben képeslapokat is kínálnak a látogatóknak, amelyeket az utóbbi időben Szuháról készítettek.

Gasztronómia és bővülő szálláshelyek

Az önkormányzat támogatásával a Mátraalmásért Egyesület és a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat hozta létre az erdei szabadtéri színpadot, amely ma már nyaranta muzikális programokkal várja a turistákat. A Népek zenéje sorozatot az utóbbi öt évben sokan megismerték az országban. Idén például több száz érdeklődő látogató érkezett a koncertekre. Akik pedig idelátogattak, megcsodálhatták a településrészen kialakított főteret, ahol a díszpark és az ivókút mellett Szent Imre herceg fából faragott szobrát is elhelyezték, és haranglábat is építettek. A főtér közelében található út pedig Galyatetőre vezet, amelyet tábla is jelez. Onnan Gyöngyösre is gyorsan elérhetnek a turisták, ezért nemcsak az autósoknak, hanem a kerékpárosoknak is szívesen ajánlják ezt az utat.

Tóth Zoltán István megerősítette, hogy Szuha-Mátraalmás, mint község a Nógrád megyei turisztikai fejlesztési programban is szerepel. Ennek a megvalósítása most kezdődik el. Az önkormányzat pedig arra törekszik, hogy további olyan fejlesztések kerüljenek előtérbe, amelyekkel még népszerűbbé tehetik a falut. Így például gasztronómiai kínálatot és szálláshelybővítést valósít meg egy vállalkozó 2016-ban, miután melegkonyhás panziót épít. Egy másik téli disznótoros rendezvényeket szervez, egy harmadik pedig helyi készítésű pálinkák kóstoltatásával igyekszik kedveskedni a turistáknak.

Kecskefarm és sajt helyben

Már helyi specialitásuk is van, a szuhai kecskesajt, amelyet egy helyi üzemben készítenek és csomagolnak. Ezt támogatja az önkormányzati kezelésben működő, szép erdei környezetben kialakított kecskefarm. Az ott levő állatok nemcsak termelnek, hanem meg is simogathatják őket az érdeklődők, különösen a gyerekek. A szuhai kecskesajtot egyébként az idén Budapesten a közfoglalkoztatottak országos kiállításán is bemutatták, jelentős sikerrel.

A következő időszakban ezt a kis mátrai községet további összefogással üdülőfaluvá szeretnék fejleszteni, miután egyre több turista fedezi fel a természeti értékeit. Ennek érdekében az önkormányzatnak számos elképzelése van az előbbre lépéshez. Komoly lehetőséget látnak a Széchenyi 2020 programban, amelyhez kapcsolódni kívánnak. Olyan projekteket szeretnének megvalósítani, amelyekkel a szálláshelyek számát bővíthetik és az újabb turisztikai attrakciók létrehozásával gazdagíthatják Szuha-Mátraalmás idegenforgalmát.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.