Drágítja a külföldi utakat a forintgyengülés

Sorra küldik ki az utazásszervezők a körleveleket viszonteladó partnereiknek, amelyben arról értesítik őket, hogy a forint gyengülése miatt kénytelenek korábban meghirdetett programjaik árait emelni.

Az egyik egzotikus körutazásokkal foglalkozó cég a minap 8%-os áremelésről tájékoztatta partnereit. Levelükben leírják, hogy a téli utazások kalkulálásánál érvényes árfolyamok az elmúlt időszakban rendkívül jelentős mértékben megváltoztak.

Az iroda a téli programfüzetében jelezte, hogy 230 forintos árfolyamig garantálja árait, ezért a jelenlegi gyengébb forintárfolyam miatt emelte árat. „A forint folyamatos gyengülése arra kényszeríti irodánkat, hogy összhangban az utazási szerződésünk (ÁSZF) IV.1 pontjában, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó hasznos tudnivalókban leírtakkal, az általunk szervezett utazások katalógusban meghirdetett részvételi díját 8 %-kal megemeljük a 2015. február 1-től induló utazásokra, illetve a meglévő és folyamatban lévő foglalásokra is. Az árváltozás érvényes a teljes részvételi díjra, kivéve vízumdíj és repülőtéri illeték.”

Áremelésre egyébként bizonyos feltételek betartása esetén joga van az utazásszervezőnek, ennek körülményeit a 281/2008-as kormányrendelet 6. paragrafusa szabályozza, a következők szerint: Az utas által az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díj nem emelhető, kivéve, ha a díjemelés lehetőségéről a szerződés rendelkezik.

A díj emelésére kizárólag

a) a szállítási költségek (ideértve az üzemanyagköltségeket),

b) az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek (így különösen üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték), vagy

c) deviza - az utazásszervező közreműködőjével kötött szerződésben meghatározott mutató szerinti - forintárfolyamának változása miatt kerülhet sor.

(2) A díjemelés mértékének arányosnak kell lennie a költségek emelkedésének mértékével, és a szerződésben pontosan meg kell határozni a módosított díj számításának módját.

(3) A díjemelés indokát az utassal a díjemelés közlésével egyidejűleg közölni kell.

(4) Az utas által az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díj az utazás megkezdését megelőző húsz napon belül az (1) bekezdésben meghatározott okból sem emelhető – olvasható az idevágó jogszabályban.

Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy az utas az utazás megkezdése előtt írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat a szerződéstől, ha a szervező a részvételi díjat több mint 8%-kal emeli meg.

Az áremelés ugyanakkor mégsem tekinthető általánosnak. Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketingigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy ugyan 315 forintos euró-, illetve 240 forintos dollár-árfolyammal kalkulálták téli üdüléseiket, és most mindkét deviza esetében e szint alá gyengül a forint, eddig mégsem emelték áraikat. Vagyis az árfolyamveszteséget „benyelik” az utasok helyett.

Ez azonban nem garancia arra, hogy a közeljövőben sem lesz náluk áremelés, mivel ha tartósan gyenge marad a forint árfolyama, akkor ők is kénytelenek lesznek ennek terheit – legalább részben – áthárítani az utasokra.

Az esetleges későbbi áremelkedések elkerülésének egyik módja az előfoglalási kedvezmények igénybe vétele lehet, ilyenkor ugyanis a főszezoni árakhoz képest akár 30-40%-kal olcsóbban tud valaki befizetni egy üdülésre. Az előfoglalási időszak utazási irodánként változik, de általában az év első három hónapját takarja, sok esetben sávosan csökkenő kedvezményszinttel. 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.