EKF - Közös filmes programokkal készül Veszprém és Balatonfüred

Közösen készül Veszprém és Balatonfüred az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra, az együttműködésben különösen nagy hangsúlyt kapnak majd a filmes események - jelentette be pénteki balatonfüredi sajtótájékoztatóján a program kormánybiztosa.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a 2020-ban sikeresen megrendezett filmpikniket idén és a következő években is szeretnék megtartani kibővített formában: a tervek szerint Veszprém és Balatonfüred mellett Balatonalmádi is csatlakozna a programhoz. Ezen kívül a tervezett események között szerepel egy filmszemle is. Veszprém és térsége hálózatot alkot, a királynék városa nem létezhet a Bakony-Balaton régió nélkül, ezt szeretnék kifejezésre juttatni a programok megvalósításakor is - hangsúlyozta.

Mint mondta, Veszprém és Balatonfüred között évszázadok óta nagyon szoros a kapcsolat az élet számos területén, ami jó alapot jelent az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat eseményein való közös munkálkodáshoz. Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy olyan programokat szeretnének szervezni 2023-ban, amelyeket az azt követő időszakban is meg lehet valósítani. Nemcsak nyáron szeretnék megtölteni élettel a várost, hanem egész évre szóló programsorozatot kívánnak rendezni, ehhez pedig infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy nem csupán új programok megvalósításán dolgoznak, hanem az olyan, már ismert, népszerű események megszervezésén is, mint a Quasimodo-költőverseny vagy a Hamvas-napok. Ezen kívül irodalmi szalon, kertmozi és egy kiállítótér megvalósítása is szerepel a tervek között - fűzte hozzá Bóka István.

Forrás: MTI


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.