Elérte legmagasabb pontját az épülő első vidéki Hiltonunk

Bokrétaünnepséget tartottak a szálloda építkezésén Hilton Garden Inn Debrecen City Center nevet viseli majd - írja a Magyar Építők.  

Az A-Híd Zrt. kivitelezésében épül meg Debrecen belvárosában az új, 101 szobás hotel. A Darabos utcában - a Debreceni Református Egyetem szomszédságában – létrejövő szálloda a tetrecen Kft. (hivatalosan kis t-vel kezdődik a cég neve – a Szerk.) beruházásában valósul meg.

November 16-án kettős ünnepet tartottak a belvárosi szállodaberuházásnál. A projekt résztvevői a hagyományoknak megfelelően bokrétával ünnepelték, hogy a szerkezetkész épület elérte legmagasabb pontját, az eseményen pedig azt is bejelentették, hogy a hotel a Hilton Garden Inn Debrecen City Center nevet viseli majd.

Ez az első vidéki Hilton Magyarországon

A beruházó tetrecen Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. ügyvezetője köszöntőjében elmondta: kezdettől azt volt a cél, hogy egy, a történelmi belvároshoz illő, korszerű, energiatakarékos hotelt építsenek, amely értéket teremt a helyi közösségnek is.

„Az A-Híd bokrétaünnepére hívtuk meg Önöket, de valójában egy névadást is ünneplünk most. Örömmel osztom meg Önökkel, hogy a hotel a Hilton Garden Inn Debrecen City Center nevet viseli majd. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a világ vezető szállodalánca minket választott az együttműködésre, hogy megnyissuk az első vidéki Hiltont Magyarországon” – mondta László György.

Malgorzata Morek, a Hilton kelet-európai fejlesztési igazgatója a rendezvényen elmondta: „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy partnerségre léphettünk a tetrecen Kft.-vel, hogy elhozzuk Debrecen történelmi városába a Hilton Garden Inn-t, amely a portfóliónk egyik legyorsabban növekvő brandje. A Hilton Garden Inn Debrecen szívesen látott kiegészítése lesz a magyar portfóliónknak, amikor megnyitja kapuit, megfizethető szállást kínál majd, valamint azt a díjnyertes vendéglátást, amelyre a vendégek a Hiltonnál számíthatnak.”

25 méter magasba emelkedett a bokréta

A szálloda építése minden idők legnagyobb hazai turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati ernyőprogramja, a Kisfaludy program támogatásával valósul meg.

„Debrecen folyamatosan épül, gyarapodik, számos fejlesztés a turizmushoz, azon belül is a szálláshelybővítéshez és a turisztikai szolgáltatások színvonalának emeléséhez kapcsolódik. 2022 első 10 hónapja alatt 173 ezer vendég érkezett a településre, akik 463 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt. Debrecen elsősorban a belföldi turisták körében népszerű, a szálláshelyek forgalmának 57%-át idén eddig a hazai vendégek adták, de egyre jelentősebb a külföldi vendégforgalom aránya. Az ősz első két hónapjában mért 198 ezer külföldi vendégéjszaka 62%-kal magasabb, mint egy évvel korábban volt” – erről beszélt az ünnepségen a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

 

Az ünnepség végén a résztvevők szalagot kötöttek a bokrétára, amelyet aztán daru emelt fel a 101 szobás, 7 emeletes szálloda legmagasabb pontjára, 25 méter magasba.

A szálloda terveit a BORD Építész Stúdió készítette el. A beruházás során a projektmenedzsment feladatokat, a minden szakágra kiterjedő műszaki ellenőrzést, a teljeskörű műszaki támogatást a Realiscon látja el. Ezen felül a debreceni Hilton Garden Inn egyike lesz azon kevés szállodáknak, melyek LEED (zöld épület) minősítéssel rendelkeznek. A teljes minősítési eljárás lebonyolítását és a tanácsadást szintén a Realiscon végzi.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.