Elindult a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje

Szombaton indult a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert hozzátette, az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz. A fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják - tette hozzá. Példaként említette, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest Budapest és Keszthely között már 1 óra 20 perccel csökkent a menetidő. Hozzátette, 2021 nyarára lesz kész a dél-balatoni vasútvonal átalakítása, ezen belül több helyen megújulnak az állomások, P+R parkolók létesülnek és egységes utastájékoztató rendszert építenek ki. Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak.

Kiemelte, az utasok kényelmét szolgálja a két új jegytípus: a Balaton 24 és a Balaton 72 bevezetése is, amelyek a megvásárlástól számítva 24, illetve 72 órán át korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a tó környékén. A 24 órás jegy ára 990 forint, 26 éven aluliak számára 660 forint, a 72 órás jegyért 2490 forintot, a 26 éven aluliaknak 1650 forintot kell fizetni. Ezek a jegyek a balatonfenyvesi kisvasútra és a Tapolca Sümeg közti vasúti közlekedésben is érvényesek. A helyszínen kiadott közlemény szerint idén nyáron is megvásárolhatják a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők a korlátlan magyarországi utazást biztosító Vakáció bérleteket, amelyek 15, 30, 60 vagy 90 napra is érvényesek lehetnek. Ezek a bérletek a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán felhasználhatók.

Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 légkondicionált InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap. Nyáron a balatoni Aranypart és Ezüstpart expresszvonatokon Sátoraljaújhely valamint Záhony és Balatonszentgyörgy között, továbbá a Kék Hullám gyorsvonatokon is lesznek az IC+ kocsik - olvasható a vasúttársaság közleményében. Kerékgyártó József szólt arról is, hogy az utasok igényeihez igazodva idén nyáron is lesz az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál. Az Utasellátó a nyári menetrend időszakában minden nap elérhető lesz az utasok számára a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton expressz vonatokon. Újdonság az idén, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az étkezőkocsikban.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.