Év végéig még üzemképes maradhat az Alitalia

Az év végéig üzemképes maradhat az Alitalia, de legkésőbb decemberig dönteni kell a következő lépésekről, különben a légitársaság nem éli meg 2018-at - nyilatkozta az MTI-nek Dino Nikpalj olasz légiközlekedési szakértő.

A társaság több mint tíz évvel ezelőtt került nehéz helyzetbe, amikor a belföldi nagysebességű vonatok konkurenciát teremtettek, majd a Ryanair és az easyJet megjelenésével jelentős piacot vesztettek. Két utóbbi cég az olasz piac 50 százalékát is megszerezte - tette hozzá.

Ezt követően 2014-re az Alitalia már semmit nem tehetett a pénzszűke miatt, ekkor érkezett az abu dzabi székhelyű Etihad légitársaság, amely 560 millió euró friss tőkéhez juttatta a céget és elkezdődhetett a járathálózat átalakítása. A folyamatnak azonban nem értek a végére, mert Dino Nikpalj elmondása szerint az Etihadnak semmilyen cselekvési terve nem volt a folyamat koordinálására, mivel nem tudták, mit kellene kezdeni a bajba jutott légitársasággal.

Ezt követően a szakértő szerint az a legkevesebb, hogy az Etihad eladja részesedését, azt ugyanakkor még nem tudni, ki vehetné át a helyüket. A Lufthansa tisztázta, hogy nem áll szándékában az Alitaliát megvenni, az Air France-KLM-mel nem rég ért véget az együttműködésük, és az olasz állam sem szeretné növelni jelenleg a postán keresztül birtokolt 20 százalékos tulajdonrészét. Ugyanakkor az állam elkötelezett abban, hogy segítsen az Alitaliának, ezt egyelőre kölcsönök formájában tudja megtenni.



Kedden a társaság csődvédelmet kért, ezt követően az év végéig még biztosan üzemképes marad a társaság, de decemberig meg kell hozni a döntéseket a jövő biztosítása érdekében, ennek első lépése a szakértő szerint, hogy az alkalmatlanná vált cégvezetést meneszteni kell.

Korábban a Brussels Airlines elődje, a Sabena, illetve a Swissair esetében is a tulajdonosok csődbe vezették a társaságot, majd még aznap új céget indítottak, a korábbi társaság vagyonelemeivel, de tiszta pénzügyi mutatókkal. Dino Nikpalj szerint az Alitalával ezt 2001 év végén meg kellett volna tenni, most már viszont a bonyolult szabályozás miatt ez nem lehetséges.

Az Alitalia kedden jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután a dolgozók elutasították az igazgatóság reorganizációs tervét, amelyben létszámleépítés, fizetéscsökkentés és egy 2 milliárd eurós feltőkésítés is szerepelt. Az Etihad ezt követően kijelentette: nem hajlandó további befektetésekre az Alitaliában.

Szerdán három kormánybiztost neveztek ki az Alitalia olasz légitársaság élére, amely a következő hat hónapra 600 millió euró kölcsönt is kapott a római kormánytól, amíg sikerül új gazdát találni a csődbe jutott vállalatnak.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.