Félmillárdért lett biztonságosabb a repülés

A Budapest Airport szakemberei befejezték a két legnagyobb forgalmú futópálya irányban a műszeres leszállító berendezések, az ún. ILS cseréjét. Ezekben a napokban már tesztüzemben ellenőrzik a világszínvonalú műszaki eszközöket, hogy az őszi ködök beköszönte előtt minden készen álljon a repülőgépek biztonságos fogadásához akár a legrosszabb időjárási körülmények között is.

ILS CAT IIIB – ez a titokzatos betűszó repülős szaknyelven azt jelenti, hogy egy adott repülőtér rendelkezik-e a világ jelenleg elérhető legkorszerűbb műszeres leszállító berendezésével. Budapesten még idén tavasszal kezdődött a két legnagyobb forgalmú pályavégen (a 2. futópálya vecsési végén és az 1. futópálya XVIII. kerületi végén) ezeknek a berendezéseknek a telepítése. A cél az volt, hogy a ferihegyi repülőtér is rendelkezzen a jelenleg legkorszerűbbnek tartott műszeres leszállító berendezéssel, másrészt, hogy még az őszi-téli ködök előtt mind a két pályán bevizsgálva és kipróbálva működjenek a rádiónavigációs eszközök.

A repülőgépek (és az utasok) biztonságát segítő számos eszköz között az egyik legfontosabb a repülőtéren az ILS, azaz a műszeres leszállító berendezések megbízható működése, amikre elsősorban éjszaka, esőben-hóban és nagy ködben van igazán szükség. A most telepített berendezéseknek köszönhetően a pilóták számára akár 15 méteres függőleges és 50 méteres vízszintes látás mellett is lehetővé válik a leszállás, azaz ezt jelenti az ILS CAT IIIB követelmények teljesítése. Mindez nagyban növeli repülés biztonságát annak legkritikusabb szakaszában, a leszállás idején.

A korszerű ILS nagyon pontos rádiósugarakat bocsát ki a földről, amelynek alapján a repülőgép műszerei megmutatják a pilótáknak, hogy merre húzódik a beton futópálya középvonala, hol van a pálya földet éréshez kijelölt pontja és hogyan tudják tartani a leszálláshoz szükséges 3 fokos siklószöget. A most telepített berendezés rádiójeleit már 18 kilométeres távolságból képesek érzékelni a repülőgép műszerei. A nehéz időjárási körülmények közötti biztonságos leszálláshoz egyformán szükség van a repülőtér és az érkező repülőgépek megfelelő műszerezettségére valamint a pilóták megfelelő szintű képesítésére.

„A mostani beruházásunkkal a budapesti repülőtér Európa legbiztonságosabban megközelíthető repülőterei közé került, hiszen számunkra is kiemelkedő jelentősége van az utasok és a repülőgépek biztonságának.” mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Az új ILS-berendezések telepítése csak az idén 465 millió forintos beruházást jelentett, mindez része a BUD 2020 nevű, ötéves, ötvenmilliárd forintos repülőtér fejlesztési programunknak. Az ehhez hasonló fejlesztések elengedhetetlenek a repülőtér biztonságos üzemeltetéséhez, az elvégzett munka alapján a kollégáim jelesre vizsgáztak mind a rendszer berepülése, mind a zökkenőmentes hatósági átvétel során.”


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.