Fizetésképtelenséget jelentett a németországi JT Touristik

Szeptember 29-én nyilvánosan fizetésképtelenégi eljárást kért maga ellen a berlini JT Touristik utazásszervező cég. Október 14-ig induló utakra van garanciájuk. A további utak sorsa még kérdéses. 

Szeptember 29-én nyilvánosan fizetésképtelenégi eljárást kért maga ellen a berlini JT Touristik utazásszervező cég. A JT Touristik üzleti tevékenysége a reorganizációs eljárás ideje alatt kettős vezetéssel történik, a korábbi ügyvezető mellett egy megbízott is részt vesz az irányításban.

A kezdeményezett folyamatok eredményeként megmarad a szükséges mozgástere a vállalatnak, hogy a nagy nemzetközi befektetőkkel zajló, folyamatban lévő tárgyalások tovább folytatódhassanak, amellyel előkészíthetők a működés folytatását meghatározó szabályok.

A jelenlegi probléma hátterében az áll, hogy az utasok befizetéseit biztosítani hivatott garanciákkal gondok merültek fel, ugyanis az utazási iroda vagyoni biztosítékát adó Generali Versicherung novembertől kilép az utazási irodákat biztosító szolgáltatók köréből, így az utazási irodának október 31-ig van még élő biztosítása.

Annak ellenére, hogy erre a problémára folyamatosan igyekeztek megoldást találni, egyelőre nem sikerül átszerződniük új biztosítóhoz, írja közleményében a JT Touristik. 

A jogszabályi környezet – a magyarhoz hasonlóan - a német utazásszervezők számára is kötelezővé teszi, hogy vagyoni biztosítékkal rendelkezzenek. Enélkül nem adható ki az utasnak a befizetését igazoló számla, és a szolgáltató az ügyfelek befizetéseit sem fogadhatja be biztosító hiányában.

Az utazási iroda nyilatkozata szerint azok az utazások, amelyek október 31-ig lezajlanak, 100 százalékban biztosítva vannak a Generali által.

Az utasok eldönthetik, hogy a teljes befizetett összeget visszakérik vagy leutazzák a befizetett utat, utóbbi esetben minden megvásárolt szolgáltatást a biztosító áll a számukra.

Egyelőre nem tudni, hogy a november 1-jét követő utazásokkal mi lesz a helyzet. Ez a következő néhány napban dől majd el.

Az utazásszervező bízik abban, hogy néhány hónap alatt sikeresen lezajlik majd a reorganizációs eljárás és biztosított lesz a megfelelő alap ahhoz, hogy az ügyfeleik számára a megszokott színvonalon kínálhassák szolgáltatásaikat. 

Megkeresésünkre, Grünwald Zsolt, a Travelgoo irodavezetője elmondta, hogy nekik is vannak foglalásaik a JT-nél. Ami fontos, hogy az irodák proaktívak legyenek. Folyamatosan érkeznek a lefoglalt utakra a garanciavállalások. Ahol ez nem történik meg, ott ők hívják fel a foglalásban szereplő szolgáltatókat, és győződnek meg arról élő-e foglalás és amennyiben nem, ők vállalnak érte garanciát.

Hangsúlyozta, hogy a fölösleges pánikkeltés nem célravezető. Remélhetőleg a hét folyamán minden foglalásnak eldől majd a sorsa. 


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.