Foglalási rendszerből IT-nagyhatalom

Az Amadeus 1987-es megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a világ vezető GDS-társasága lesz. Az első foglalás után 10 évvel, 2002-ben az álmuk megvalósult. A következő 10 évben az információtechnológiai (IT) rendszerek terén igyekeznek hasonló sikereket elérni – tudtuk meg a cég éves regionális sajtókonferenciáján Madridban.

'

Az Amadeuson keresztül történő utazási irodai foglalások száma 2002-ben összesen 395 milliót tett ki, ezzel a társaság maga mögé parancsolta az összes többi GDSrendszert. Eddigi sikereikben közrejátszik, hogy 217 piacukon igyekeznek minél több önálló értékesítési irodát nyitni, és az anyanyelvükön elérni az ügyfeleket. A Valettától Vlagyivosztokig terjedő 31 országot, köztünk Magyarországot is felölelő úgynevezett CESE (Central-Eastern and Southern Europe) régió 18 országában működik kirendeltségük.

Az elkövetkező 10 évben szintén a dobogó legfelső foka a cél az Amadeusnál: ugyanolyan sikereket szeretnének elérni a szállodai, illetve egyéb disztribúcióban, továbbá az operációs-informatikai szolgáltatások terén, mint az elmúlt évtizedben a repülőjegy-foglalásokban. Ennek érdekében 2004 és 2007 között 1,4 milliárd eurót áldoznak technológiai fejlesztésekre. Új szlogenjük, az „Amadeus, your technology partner” is azt sugallja, hogy hosszú távon, a turizmus minden területére kiterjedő technológiai megoldásokkal kívánnak szolgálni.

Mellettük voksolt a Star Alliance

A légitársaságok kegyeit átfogó IT szolgáltatásokkal keresik. Új generációs fejlesztésüktől, a foglalástól a becsekkolásig teljes körű utaskezelést biztosító Altéa termékegyüttestől azt várják, hogy vezető IT-szolgáltatóvá váljanak a légiközlekedési szektor számára. A világon jelenleg már 210, a CESE régióban 18 kis, közepes és nagy légitársaság használja az Altéát foglaláshoz, árualap-kezeléshez, e-jegykiállításhoz, illetve utaskezeléshez. Túlnyomórészt azonban az Altéának csak a foglalási rendszerét veszik igénybe, ahogyan a Malév is, az árualap- és utaskezelés lehetőségével világszerte mindössze csak 24 légi szállító él. Az Amadeus azonban komoly fejlődési lehetőséget lát ebben a szegmensben. Áttörést hozhat, hogy tavaly a Star Alliance légiszövetséget alkotó légi szállítók elhatározták, hogy együttműködésük megkönnyítésére közös IT rendszert alakítanak ki az Altéa termékekre építve. 2011-re az Amadeus 500 millió utas repülését szeretné megkönnyíteni az Altéa utaskezelő szolgáltatásainak segítségével.

A túraszervezők, utazási irodák bizalmát piacspecifikus operációs és e-kereskedelmi rendszerek fejlesztésével igyekszik megnyerni az Amadeus. Hazánkban, a helyi viszonyokhoz igazodva az elmúlt évben megalkották a viszonteladók munkáját megkönnyítő Y-Travel túradisztribúciós rendszert, amelyben hamarosan már négy magyar utazásszervező tavaszi– nyári árualapja lesz foglalható.

A szállodai szegmens most indulhat számottevő fejlődésnek az Amadeusnál. A cég 2005-ben tulajdonrészt szerzett az európai szállodaiparban elsőszámú IT szolgáltatóként számon tartott Optimsben, amellyel közösen egy a szállodai menedzsment és a disztribúciós feladatok elvégzésére egyaránt alkalmas termék létrehozására készül. A foglalástól a vendég kicsekkoltatásáig minden procedúra lebonyolítására alkalmas termékcsomagot az Octopus versenytársának szánják.

Helyi specialitások

A CESE régió országaiban jócskán rejlik még potenciál a GDS üzletágban is, hiszen míg Nyugat-Európában 2004-ben 300 millió emberre 290 millió GDS-es repülőjegy- foglalás jutott, a CESE országokban 500 millióra mindössze 35 millió. 2009-re a 64 százalékos piaci részesedés megszerzését és a jelenlegi 22,6 milliós foglaláshoz képest 31, 5 millió foglalás elérését tűzte ki célul az Amadeus. A magyar piac azonban egyelőre felemás fejlődést ígér. Egyrészt a magyar BSP-ben az Amadeus-felhasználó légitársaságok aránya – a piaci részesedés figyelembevételével – eléri a 80 százalékot. Ugyanakkor hazánkban a fapadosok részesedése növekszik a legnagyobb mértékben, az ő jegyeik disztribúciója viszont nem Amadeuson keresztül történik. A helyzet azonban változhat. A Norwegian Air Shuttle már teszteli azt az új GDS rendszert, a Pioneert, amelyet kifejezetten a fapadosok árképzéséhez, fizetési stratégiájához és jegy nélküli rendszeréhez igazodóan fejlesztett ki az Amadeus.

Magyarországon az utazási irodák piacán a globális törekvésekkel némileg ellentétes stratégiára kényszerül a vállalat. Nálunk az utaztatók nagy része már rendelkezik a szükséges operációs rendszerekkel (árualap-kezelés, karbantartás), a disztribúció terén azonban még nagyok a hiányosságok. A társaság reméli, hogy áttörést érhet el az Y-Travellel.

'

így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.