Gratulálunk Békefi Veronikának!

Az Év Női Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Dr. Békefi Veronika, a N-U-R Travel ügyvezető igazgatója.

A Menedzserszövetség idén 26. alkalommal adta át az Év Menedzsere díjat, 21. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere díjat, 5. alkalommal az Életműdíjat, 3. alkalommal, a Volkswagennel közös Kék Innovációs Különdíjat.  Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal két újabb díj is kiadásra került: a női vezetők kiemelt támogatójaként a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK Zrt.) - a női vezetők piaci pozíciójának erősítését célul kitűző stratégiai programjának részeként - adta át az Év Női Menedzsere 2019 Különdíjat, továbbá a Jövő Menedzsere 2019 Különdíj is itt került átadásra, mellyel a Szövetség az általa elindított mentor programot kívánja erősíteni, és a figyelmet felhívni a jövő vezetői támogatásának fontosságára.

A hét kategóriában a Menedzserszövetség partner szervezetei (Amcham, Brit Kamara, Joint Venture Szövetség, MVÜK, FIVOSZ), a Jelölő Bizottság elnöke (dr. Beck György) és tagjai (Kapitány István, Fekete István, Jaksity György, Liptay Gabriella), valamint a szövetség elnöksége és ügyvezetése jelölhettek. Ezt követően a Jelölő Bizottság kategóriánként 3 jelöltet tárt a Menedzserszövetség elnöksége elé, akik 2020. február 6-án, titkos szavazással választották ki a díjazottakat minden kategóriában.

 

Az biztos, hogy a régóta pályán lévő elismert szakember tavaly heroikus helytállással mentette meg a csődtől kollégái és a szakma együttérző és támogató segítségével a Thomas Cook magyar leányvállalatát, a Neckermann Magyarországot, miközben az anyacég és szinte az összes többi leányvállalata becsődölt. A társaság sikeresen mentesítette utasait a külföldi csőd hátrányos következményeitől. Utasaik a krízishelyzetben is megkapták a megrendelt és befizetett szolgáltatásokat, vagy néhány kivételes esetben, jobb megoldás híján visszakapták befizetett pénzüket. 

Dr. Békefi Veronika 1993-ban alapította meg két kollégájával a Neckermann Magyarországot, amely egészen a Thomas Cook-csődig piacvezető pozíciót töltött be a magyar kiutaztató irodák között. A több lépésből álló átszervezés végeredményeként dr. Békefi Veronika és dr. Szvoboda János, a Neckermann egykori cégvezetője a NUR Travel Utazási Szolgáltató Kft. tulajdonosaiként viszik tovább az egykori tour operátor utazásszervezői tevékenységét.

 

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.