Fekvőbiciklin járja a világot a magyar házaspár

Zárug Zita és Harkányi Árpád három éve indultak el a Hősök teréről, hogy fekvő kerékpárjaikkal megkerüljék a Földet. Kilométer számlálójuk 25.700 km-nél, ők maguk pedig Amerikában járnak.

„Sose gondoltuk volna, hogy eljutunk Hawaii-ra, mert pár hónapja még az utunk folytatása is veszélybe került. Aztán találtunk munkát Új-Zélandon, Árpi pedig észrevette, hogy ezeken a paradicsomi szigeteken keresztül olcsóbbak a jegyek Észak-Amerikába. Így kerültünk ide. Kezdetben nehezen igazodtunk el, idő volt megszokni az új mértékegységeket, helyi sajátosságokat. Például minden tele van tiltó és figyelmeztető táblákkal, amit eleinte nagyon furcsálltunk. Aztán rájöttünk, hogy ez azért van, hogy az emberek ne tudjanak annyit pereskedni. Ennek itt nagy divatja van, kering egy városi legenda Honoluluban, hogy egyszer egy fickó beperelte az államot, mert az egyik pálmafáról ráesett a vállára egy kókuszdió. A per végén állítólag 3 millió dollárt kapott, amit el tudunk hinni, mert talán sehol máshol a világon, de bizony itt még a pálmafákon is láttunk figyelmeztető táblákat.

Persze az emberek, mint mindenütt, itt is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, az utolsó hawaii napunkon például megismerkedtünk Timmel. Akkor jött oda hozzánk, amikor a kutyája majdnem levizelte a cuccainkat. Beszélgetni kezdtünk, aminek az lett vége, hogy olyan csodaszép helyekre vitt el minket, amelyeket csak az itt lakók ismernek” – számolt be utazásuk 29. országáról, az USA-ról Zita.

Évforduló a legmagasabb hegyen

Házassági évfordulójukat Hawaii Nagy Szigetén, szó szerint a fellegekben töltötték, felkerekeztek ugyanis a Mauna Kea nevű vulkánra. „Este 10 órakor indultunk, egész éjjel bicikliztünk, hogy másnap délre fent legyünk a 2.800 méter magas látogatóközpontban. Innen már csak egy hátizsákkal, gyalog folytattuk, hogy naplementére fent legyünk a 4.207 méter magas csúcson, amit, ha nem a tengerszinttől, hanem a hegy lábától számolunk, akkor a világ legmagasabb hegyének tartanak. Így mérve 10.100 méter magas, persze ebből közel hat kilométer a tengerfelszín alatt található. Odafent állni messze a felhők felett, a Csendes-óceán közepén felejthetetlen élmény volt!” – lelkendezett a legújabb élményükről Árpi.

„Bár odafent most is kapkodnunk kellett a ritkább levegőt, tengerszinttől mérve mégsem ez a legmagasabb hely, ahol jártunk. Amikor 2012-ben a Himalájában kirándultunk, akkor 5.614 méter magasba sikerült feljutnunk az Annapurna-körtúrán. Míg ott 4.200 méteren még zöldségeket termesztenek a helyiek, addig itt igazi marsbéli táj várt ránk. Hihetetlen, hogy egyik reggel még a teknősökkel úsztunk, másnap este pedig már fent álltunk messze a felhők felett, a világ legzavartalanabb, csillagos egét szemlélve” – tette hozzá Zita.

A Nagy Sziget azért is volt érdekes számukra, mert találkoztak néhány ott élő magyarral. Nélkülük sosem tudták volna meg, hogy milyen finom a mangóból készített házipálinka, és hogy a komondor, bár remek házőrző kutya, a tengertől a nagyon fél. Egy percig sem csodálkoztak, hogy sokan örökre itt ragadnak, hiszen a környezet valóban paradicsomi, a pálmafákról fürtökben lógnak a finom lével teli kókuszdiók, és az emberek szörfdeszkával a biciklijük oldalán közlekednek.

Árpiék azonban folytatták az útjukat, hogy házassági évfordulójuk után kalandos utazásuk hároméves évfordulóját is megünnepelhessék a Golden Gate hídnál, San Franciscóban. Ez után Latin-Amerika felé tekernek tovább.

A legeket kedvelő házaspár arra a kérdésre, hogy övék lesz-e a világ leghosszabb nászútja, mosolyogva csak annyit válaszolt, hogy majd meglátják, ha a végére érnek. Zita és Árpi 2015 szeptemberére tervezik a hazatérést. Addig pedig továbbra is részletesen beszámolnak az útjukról a weboldalukon és a Facebook-oldalukon.


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.