Hetvenöt éve a csúcson

Idén 75 éve, hogy megnyitotta kapuit a vendégek előtt hazánk legmagasabban – 957 méteren – fekvő hegyvidéki szállodája, a Hunguest Grand Hotel Galya a Felső-Mátrában. A négycsillagos hotelben pénteken, a jubileumi megemlékezés zárásaként  partnertalálkozót tartottak. 

Az ünnepi esemény a Mátrai Visszhangok Vegyes Kar hangversenyével kezdődött, melynek tagjai Kodály Zoltán műveiből szólaltattak meg néhányat. Ezt követően Szabó Katalin szállodaigazgató köszöntötte a találkozó részvevőit és hangsúlyozta, hogy az elmúlt 75 évben ez a szálloda folyamatosan működött a vendégek nyugalmát, pihenését szolgálva. Az utóbbi időszakban a családok, a gyermekek kényelmét jelentős fejlesztéseket valósítottak meg. Emellett a konferenciaturizmust is fejlesztették, ideális feltételeket teremtve a csapatépítő programokban résztvevőknek. Megnyitották a Kodály Emléktermet, ahol látható az a zongora, amelyen egykor a mester is játszott. A szálloda wellness-részlege is bővült, valamint szabadtéri medencét is nyitottak.

Ismert emberek a Grand Hotel Galyában

Ünnepi beszédében Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója azt méltatta, hogy Magyarországon kevés olyan nagymúltú szálloda működik, mint a négycsillagos Grand Hotel Galya, amelyre méltán büszkék. Az itt dolgozók igyekeznek mindent elkövetni azért, hogy teljesítsék a vendégek elvárásait. A hotel népszerűségét bizonyítja, hogy az elmúlt 75 évben sok ismert kiválóság fordult meg itt. Így például Kodály Zoltán, Kossuth-díjas zeneszerző rendszeresen visszatért és sokat komponált itt, illetve Tolnay Klári Kossuth-díjas színművész, aki egy korabeli magyar film szereplőjeként Galyatetőn forgatott. Ezeket a megmaradt régi fotók őrzik.



A vezérigazgató a továbbiakban arról szólt, hogy hazánkban növekszik a négy- és ötcsillagos szállodák jelentősége a külföldiek körében. Bár az utóbbi években a gazdasági válság következtében komoly erőfeszítésekbe került ezeket működtetni, mégis arra törekedtek, hogy ebben a helyzetben is méltó módon képviseljék Magyarországot. Rámutatott, hogy emellett fontos a belföldi vendégek fogadása és ellátása is. Ebben élen jár a Grand Hotel Galya, amely minden évszakban élményeket kínál az odaérkezőknek. Köszönetet mondott a partnereiknek, akik segítették a munkájukat, és a további időszakra is az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy Magyarországnak fontos gazdasági ága a turizmus, és ennek a fejlesztése a jövőben is lényeges marad.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.