Hivatalosan is átadták Lenti négycsillagos szállodáját

Felavatták a júliusban megnyitott, négycsillagos Thermal Hotel Balance szállodát Lentiben, az ünnepélyes eseményen az Országgyűlés elnöke, Kövér László a magyarországi turisztikai fejlesztésekről is szót ejtett.

Jövőre minden eddiginél többet, 21 milliárd forintot fordít a kormány a turisztikai célelőirányzaton és az újonnan létrehozott turizmusfejlesztési célelőirányzaton keresztül az ágazat fejlesztésére - közölte Kövér László vasárnap Lentiben, az önkormányzati beruházásban készült Thermal Hotel Balance és a gyógyfürdő fejlesztésének avatásán.

A 3,1 milliárd forintból épült négycsillagos, 94 szobás szálloda és a gyógyfürdőfejlesztés átadása alkalmából az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy idén a turisztikai célelőirányzat 6 milliárd forint volt, ami jövőre csaknem megduplázódik, 11 milliárd forint lesz a kerete. Ez kiegészül az újonnan létrehozott 10 milliárd forintos turizmusfejlesztési kerettel, ami az uniós pályázati támogatást kiegészítő nemzeti forrás. A fejlesztésre fordítható forrásokat hosszabb távon a 2018-tól bevezetendő 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás is növelni fogja - sorolta Kövér László.

Kifejtette: a forrásokból a szálláshelyek minőségének javítására, a belföldi és nemzetközi marketingre, rendezvénytámogatásokra egyaránt jut majd, így az egész szakma egyet léphet előre. "A kormány célja, hogy gazdasági növekedésben, munkahelyteremtésben a turizmus minden eddiginél jobban teljesítsen, Magyarország és Budapest legyen Közép-Európa turisztikai központja" - mondta.



Katonavárosból egészségturisztikai úti cél

Vigh László országgyűlési képviselő elmondta: mérföldkő a szállodaavatás a város életében, de szeretnének továbblépni.

Horváth László polgármester arról beszélt, hogy Lenti egykor katonavárosként vagy kereskedővárosként volt ismert, de a gyógyfürdő folyamatos fejlesztésének köszönhetően ma már a térség jelentős vonzerejű wellness- és egészségturisztikai célpontja. A szálloda megnyitása révén "egy lépcsőfokkal feljebb" léphet a város a turizmus szereplői között, s további vendégéjszakákkal növeli a település gazdasági lehetőségeit is - mondta.

Kutfej Attila, a szállodát és a vele összeköttetésben álló fürdőt működtető Lenti Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője elmondta: az új beruházás nettó 3,1 milliárd forintba került - ehhez több mint egymilliárdos uniós forrást nyertek -, amelyből 600 milliót fordítottak az élményfürdő fejlesztésére, a fennmaradó összeg a szálloda építési költségeit fedezte. A hotel 70 dolgozót alkalmaz, s a júliusi megnyitása óta 45 százalékos kihasználtsággal működik, vendégeinek 30 százaléka külföldi, főként osztrák, cseh és szlovén turista.

Forrás: MTI


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.