hirdetés
hirdetés

Hová vezet az Airbnb-harc?

Amennyire szeretik a felhasználók az Airbnb-t, annyira ellenségesek az alkalmazással szemben néhány nagyvárosban. Sőt, van, ahol szinte betiltották a használatát, máshol kompromisszumképesebb rendeletekkel igyekeznek szabályozni a turisztikai célú lakáskiadás egyre dinamikusabb elterjedését.

hirdetés

Az Airbnb ellen leginkább a szállodások lobbiznak, hiszen az Airbnb-s szállásadóknak a legtöbb helyen egyelőre nem kell fizetni idegenforgalmi adót, és persze a legtöbbször alacsonyabb áron is kínálják lakásaikat a hoteleknél – írja az Index. Az Economist szerint 2016-ra az összes szobafoglalás akár 10 százalékát tehetik majd ki az Airbnb-n keresztül történő foglalások.

A probléma elsősorban nem azzal van, hogy valaki néhány hétvégére kiadja a lakását, hanem azzal, hogy sokan kimondottan emiatt tartanak fent ingatlanokat, és azokat folyamatosan, rendszerszerűen adják ki a turistáknak, vagyis már-már szállodai tevékenységet folytatnak – sok helyen már néhány személy dominálja csupán az Airbnb-piacot.

Egy kiadó lakás New Yorkban (Forrás: Airbnb)
Egy kiadó lakás New Yorkban (Forrás: Airbnb)

New York „megtisztította” a piacot

New York önkormányzata például egy olyan rendeletet fogadott el a közelmúltban, amelynek feltételrendszere szerint az eddig kiadásra kínált lakások háromnegyede illegálisan „működik”, mint idegenforgalmi célra kiadható ingatlan. Egy kutatásból pedig kiderült, hogy amíg 2010-ben csupán 3000 New York-i lakás volt kiadó az alkalmazáson keresztül, addig 2014-ben már harmincezer ingatlan között böngészhettek az Airbnb-felhasználók. Az új szabályozás szerint a „Nagy Almában” nem lehet 30 napnál kevesebb időre kiadni egy lakást.

Barcelonában nemrég harmincezer euró bírságot szabtak ki a cégre, mondván, megsértették a turisztikai jogszabályokat, San Franciscóban pedig egy ingatlant csak a tulaj adhat ki évente maximum 90 napra. De az amszterdami szabályok is hasonlók, azzal a kiegészítéssel, hogy ott már idegenforgalmi adót is kell fizetni a kiadott lakások után.

Van, ahol pedig nem elsősorban a szállodások szálltak harcba az új trenddel, hanem a lakók: állításuk szerint ugyanis az Airbnb annyira felvitte a lakások bérleti díját, hogy a helyiek már nem tudják azt megfizetni.

Számít a plusz pénz

Az Airbnb úgy reagál a kritikákra, hogy hangsúlyozza, minden lakástulajdonosnak jól jön a plusz pénz, amit az ingatlan kiadásával kereshetnek, New Yorkban pedig azt hangoztatják, hogy a helyiek tulajdonképpen támogatják ezt az alkalmazást. Ezen kívül a felhasználói szabályzatba belefoglalták, hogy a helyi jogszabályoknak minden esetben meg kell felelniük a tulajoknak. Sőt, valahol egyenesen ők szedik be az idegenforgalmi adót.

Egyébként nem az Airbnb az egyetlen olyan, megosztáson alapuló applikáció, amelyet támadnak azok, akiknek az érdekeiket sértik az alkalmazások: a Uber nevű fuvarmegosztó alkalmazás ellen a taxisok kezdtek keményen lobbizni több országban is - van, ahol sikerrel.

(forrás: Index, Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk