Idén is keressük A TURIZMUS SZAKMA PÉLDAKÉPÉT!

A Szallas.hu ismét megrendezi az Év Szállása versenyt és ezen belül 2019-ben is keresi a Turizmus Szakma Példaképét, az Év Turisztikai Települése és az Év Turisztikai Attrakciója díjat érdemlők mellett. (X)

A Szallas.hu immár hetedik alkalommal rendezi meg az Év Szállása versenyt, amelynek keretében a hazai települések, attrakciók, illetve több mint 10 ezer belföldi szálláshely verseng az utazóközönség és a zsűri kegyeiért.

A megmérettetés 3 éve új kategóriával bővült, ugyanis az intézmények és a turisztikai attrakciók értékelése mellett a zsűri díjazza a Turizmus Szakma Példaképét is, aki elnyeri a ifj. Papp Imre-emlékdíjat. Tavaly a díjat Katona Zoltán, a Morgens Design ügyvezetője nyerte.

Továbbra is szeretnénk felkutatni azokat az embereket, akik nagy elhivatottságot mutatnak szakmájuk iránt és olyan kiemelkedő belföldi turisztikai terméket, szolgáltatásokat hoztak létre, amelyek irányt mutatnak a régió, vagy szálláshelypiac szereplői számára” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója.

Ha úgy érzi, ismer olyan embert, aki erre a díjra méltó lenne, és megfelel a következő elvárásoknak, akkor kérjük szerezzen örömet neki és jelölje a díjra!

Kit keresünk? Ki lehet a Turizmus szakma példaképe 2019-ben?

Ifj. Papp Imre, a Hotel Kapitány Sümeg szálloda vezetőjeként és a sümegi vár üzemeltetőjeként kulcsszerepet vállalt városa turisztikai népszerűsítésében, de fiatalon, 2015-ben elhunyt. A róla elnevezett elismeréssel mindig olyan szakembert tüntetnek ki, aki kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hozott létre, amely irányt mutat a többi piac szereplőnek is. Emellett merész és újító megoldásaival élen jár hétköznapokban, emellett utat mutat a belföldi szakmai irányok kialakításában. Munkáját alázat és szakmai iránti tisztelet jellemzi, valamint azt emberközpontúan végzi.

Jelölés és jelentkezés határideje: 2019. 09. 27. péntek

Jelölök a díjra >>

Ha valaki magára ismert és jelentkezni szeretne a díjra, arra is van lehetőség a következő linken:

Pályázom a díjra >>

Hogyan választják ki a Szakma Példaképét?

A Szallas.hu 2013 óta, hetedik alkalommal hirdeti meg a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket és attrakciókat elismerő Év Szállása versenyt. A díjakat több, mint 1.000.000 vendégértékelés, a szálláshelyekre, településekre és attrakciókra leadott voksok, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján ítélik oda.

A zsűrit idén Horváth Tibor, a tavaly fődíjat nyert Park Inn by Radisson Zalakaros igazgatója, Pataki Zita televíziós műsorvezető, Vágó Ágnes, a Pont Itt főszerkesztője, Szántó Zoltán, a Turizmus.com főszerkesztője, Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója, valamint a Szallas.hu oldaláról Szigetvári József ügyvezető és Papp István termékmenedzser képviselik. Az idei év újdonsága, hogy az ítélő bizottság soraiba ezúttal, a Turizmus Szakma Példaképének járó ifj. Papp Imre-emlékdíj 2018-as nyertese, Katona Zoltán is bekerült.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.