Indul a Dömös: a Margitszigeten is kiköt a felújított hajó

Nem csak Dömös nevű, felújított kirándulóhajóját avatta fel a 2013 őszén többségi állami tulajdonba került Mahart PassNave, de a cég stratégiai együttműködésről szóló megállapodást is kötött a Volánbusszal szerda délelőtt.

A Budapest hajón tartott sajtóeseményen Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár asszony köszöntő beszédében elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy a felújított dömösi kikötő márciusi átadása után – amelyben komoly szerepe volt Völner Pál közlekedésért felelős államtitkár úrnak – most a Dömös hajó elkészültének örülhetünk, és egy együttműködési megállapodást fogunk aláírni.” A megállapodást Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Dévényi Gergely, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója és Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a nyilvános sajtótájékoztató keretében írta alá.

Hozzátette, hogy a megújult kirándulóhajó az átalakítások után előadások és konferenciák helyszínéül is szolgálhat. Elmondása szerint ezek a változások remekül mutatják azt, hogy milyen irányba tart a Mahart PassNave, amelynek tavaly ősz óta a magyar állam a többségi tulajdonosa, és ezzel elérték, hogy egységessé váljon a belföldi és a külföldi hajózási turisztikai tevékenység, valamint hatékonyabbá és kiszámíthatóbbá váljon a hajózási és kikötői fejlesztés, amelyek mind nemzetgazdasági, mind munkahely-teremtési szempontból fontosak.

A vállalat és a kormány tervei között szerepel a hajóflotta és további kikötők felújítása, a hajóállomások elérhetőségének javítása, a szolgáltatások színvonalának emelése, illetve a vízi közlekedési útvonalak és lehetőségek összekapcsolása a közúttal és a vasúttal. Mint elmondta, a nemzeti vagyon gyarapítása továbbra is a kormány célja, és az állami tulajdonban lévő, visszavásárolt emblematikus cégek – mint a Mahart PassNave, a Rába vagy az Antenna Hungária –, valamint a folyamatosan állami tulajdonban lévő vállalatok – mint a MÁV vagy a Volán – esetében is lényeges szempont, hogy ezek a társaságok erősítik a nemzettudatot, és biztonságot adnak a lakosság számára a folyamatos szolgáltatások színvonalát illetően.

Minden évben nyereséges a Mahart

A Mahart PassNave hajóinak javát már felújította, átalakította szolgáltatásait, működését, szervezetét pedig a szabályozottság és a költséghatékonyság jellemzi. Bár még egy év sem telt el azóta, hogy a Mahart PassNave állami többségi tulajdonba került, a változás jótékony hatásai ma is érzékelhetők. A menedzsment segítségével – amely nem változott – az állami tulajdonos által nyújtott szakmai tanácsoknak és a folyamatos támogatásnak köszönhetően nagy szerepe volt abban a Mahart PassNavének, hogy a vállalat adózott eredménye 2013-ban is százmillió forinttal növekedett, és elérte a 420 millió forintot. 2014-ben pedig további nyereséges gazdálkodás várható, 450-460 millió forintra várja vezetőség a profitot. Hegmanné Nemes Sára hozzátette: a közösségi közlekedés terén ritka, hogy egy vállalat nyereségesen tud gazdálkodni, hiszen például a MÁV és a Volán helyzetükből adódóan állami támogatással képesek csak működni.

Az államtitkár asszony elmondta, hogy az állami szerepvállalás az eredményesség megtartása és növelése mellett így teret tud biztosítani a társadalmi igények kielégítésére, és lehetőséget nyújtott az NFM segítségével arra, hogy más állami cégek és a Mahart PassNave között együttműködés és jó kapcsolat alakuljon ki. A Mahart PassNave beszállításaiban együttműködik a Tokaj Kereskedőházzal – amely szintén állami tulajdonú –, műszaki fejlesztések terén a Magyar Villamos Művekkel kooperál, a Volánbusz Zrt.-vel kötött stratégiai megállapodás pedig lehetővé teszi a közlekedés komplexebb használatát.

Kombinált menetjegyek lesznek

Dr. Dévényi Gergely, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy ez a megállapodás nem csak a két fél érdekeit, hanem az utazóközönség igényeit is szolgálni fogja egy kényelmes, alternatív utazási lehetőséggel. A belföldi viszonylatban érvényes kombinált autóbusz és hajó menetjegyek bevezetésével és értékesítésével a két társaság törekvése elsősorban az, hogy az állami célokkal összhangban fejlesszék a Dunakanyar és a Pilis turizmusát. Dévényi Gergely hozzátette, hogy a Volánbusz is igyekszik minél jobban megújulni, erre irányul a menetjegy mobilvásárlási lehetősége, illetve az olyan új, nemzetközi célállomások, mint például a görög vagy a bolgár tengerpart, amit nemrég vezettek be, de a Fellegvárba közlekedő menetrendszerinti buszjárat visszaállítása is.

A legnagyobb dunai hajópark a Maharté

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója beszédében kifejtette, hogy fontos lépés a hajózási társaság életében az, hogy a magyar állam megvásárolta a többségi tulajdonát, hiszen olyan fejlesztések indultak el az elmúlt időszakban, amik a magántulajdonosnál nem tudtak megvalósulni.

Beszédében szó esett arról is, hogy a Mahart PassNave 110 éves múlttal rendelkezik, és a legnagyobb hajóparkkal rendelkező hajótársaság a Dunán – beleértve a Németországtól egészen a Duna-deltáig húzódó területet: több mint 30 hajóval, 70 kikötővel és több mint 100 úszótesttel rendelkeznek. Ennek működtetése nagy terheket ró a cégre, de mindig megpróbálják folyamatosan növekvő nyereséggel működtetni a vállalatot.

Spányik Gábor elmondta, hogy sok fejlesztés áll még előttük a jövőben, hiszen a Dömös hajó felavatásán túl vannak olyan eszközeik és ingatlanjaik, amelyek meg kell, hogy újuljanak annak érdekében, hogy a mostani és a jövőbeni elvárásoknak is megfeleljenek. Az állam és az NFM támogatásának köszönhetően el tudták indítani járataikat a Kis-Duna-ágban, az igényeknek megfelelően alakítják a menetrendet, és ennek egy fontos része a Volánbusszal történő megállapodás is. A hajómenetrendek egyelőre nem eléggé rugalmasak, ezt próbálják az együttműködéssel javítani.

A Dömös hajó “Margitsziget járat” menetrendje (a hajó hétvégi kiemelt időszakokban a Szabadtéri Színház programjához igazodva a színház utasait is szállítja a Margitszigetre)



A menetrendről és jegyárakról bővebb információk ide kattintva érhetők el.

A Volánbuszról
Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a Volánbusz Zrt.-ről is szólt, elmondása szerint ez a vállalat is fontos szerepet játszik a közösségi közlekedés újjászervezésében. A helyközi autóbuszos személyszállítás terén előrehaladott állapotban van a 24 Volán-társaság összevonása 7 regionális társaságba, a teljes folyamat lezárása pedig ez év végére várható. A változás előremutató, hiszen a szinergiák kihasználásával már az átmeneti időszakban is több száz milliós megtakarítást sikerült elérni a központosított közbeszerzések terén. Mindezzel együtt a tervek között szerepel a Volán autóbuszparkjának folyamatos megújítása annak érdekében, hogy a szolgáltatások egyre utasbarátabbá váljanak. A Volánbusz és a Mahart PassNave kiváló példák arra, hogy az állami tulajdonú vállalatokban a kormány támogató hozzáállásával meg lehet honosítani egy olyan, piaci folyamatokhoz rugalmasan felzárkózó, menedzserszemléletű vezetői kultúrát, amely az ésszerű gazdálkodás és a hatékony forrásfelhasználás elvét tartja szem előtt.

Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.