Irodák és az orvosi turizmus

Minőségfejlesztést, valamint hálózati összefogást igyekeznek megvalósítani a külföldi pácienseket fogadó mintegy 450 magyar fogászat között, mondta el Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. ügyvezető elnök-vezérigazgatója a MUISZ csütörtöki fórumán. Munkatársunktól

A MUISZ találkozójának célja az volt, hogy megvitassák, milyen módon nyílhat lehetőségük az együttműködésre a beutaztató irodáknak a fogászati turizmus területén. A találkozón az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója a nemrég megalakult iroda tevékenységéről adott tájékoztatást. Elmondta, eddig 280 fogászati rendelő (ezer fogorvos) csatlakozott a Zrt-hez.

A fogpótlás nagy üzlet, az egy beteg által átlagosan fizetett 5000 euro 85 százaléka a fogászati beavatkozás. A nemzetközi verseny nagy, Magyarország e téren még piacvezető, de a lengyelek már szorosan a nyomunkban vannak. Eddig a magyar fogászatokra nem alakítottak ki akkreditációs rendszert, és nincsenek rögzítve a minőségi követelmények sem.

A beavatkozás kockázata nagy, az unió új rendeletei megkönnyítik a betegmozgást, de a kártérítési pereket is, melyek nagyságrendje esetenként 60-80 millió Ft is lehet. Az Orvosi Turizmus Iroda részben e problémák kiküszöbölésére (működési irányelvek lefektetése, minőségbiztosítás, általános összefogás megvalósítása) alakult. Feladatának érzi ezen felül a magyar fogászati szolgáltatás nemzetközi marketingjének ellátását, az érdekképviseletet, a magas betegközvetítési jutalék letörését. Öt év alatt tervezik a folyamatos piackutatás megalapozását, az akkreditációs és garancia rendszer felépítését, egy számítógépes adatbázis alapján a betegtájékoztatás kialakítását.

Mindezt olyan pénzügyi alapokon, hogy a betegek az irodának (külföldi kirendeltségi hálózattal) fizetnének, és ebből a Zrt. fizetné ki a fogászati beavatkozást végző rendelőt, továbbá minden egyéb magyar közreműködőt. E körhöz tartoznak a beutaztató irodák is.

A csatlakozó fogászatoknak jelentős előny, hogy az eddigi 25-30 százalékos betegközvetítési jutalék felére csökkentését ígérik. E csökkentett közvetítői jutalékból valósítaná meg a Zrt. a fentiekben vállalt feladatait. A konstrukciótól, mely pilot-program, többszörös betegforgalmat, és jelentős állami bevételnövekedést remélnek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.