hirdetés
hirdetés

Itt egy 50 pennys, aminek különös jelentősége van

Ugyanis III. Károly portréja szerepel már rajta, amely majd minden brit pénzérmén ezentúl ott található.

hirdetés

A portrét Martin Jennings brit szobrász fénykép alapján készítette, és először a II. Erzsébet királynő életének és hagyatékának emléket állító érméken lesz látható, számol be a nem mindennapi pénzérmei fordulatról az euronews.com hírportál.

 

A Királyi Pénzverde vezérigazgatója, Anne Jessopp azt mondta, a Királyi Pénzverde már több mint 1100 éve készít érméket az Egyesült Királyság számára, és minden alkalommal, amikor új uralkodót iktatnak be, új érmék készülnek az új uralkodó portréjával. A kezdet kezdetén még csak ez volt az egyetlen módja annak, hogy az emberek megtudhassák, hogyan is néz ki az uralkodó, hiszen nem voltak médiumok és közösségi média, mint most. Károly király portréja minden brit pénzérmén szerepel majd.

királyt ábrázoló 50 pennysek a tervek szerint már az idei év vége előtt forgalomba kerülnek, de hosszú évekig még a II. Erzsébet arcképével ellátott pénzérmék is használatban maradnak.

A Királyi Pénzverde Múzeumának igazgatója, Kevin Clancy arra hívja fel a figyelmet, hogy III. Károly az új pénzérméken balra néz, azaz Erzsébet királynővel ellentétes irányba. A királyi fejet körbevevő felirat: „III. Károly király, Isten kegyelméből a hit védelmezője”.

 

(forrás: BBC / euronews.com)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

A legnagyobb versenytársak ma a turizmusban azok az ágazatok, amelyek elhalásszák az értékes munkaerőt. Ebben a versenyben a képzés a legnagyobb fegyver. Ez őszi lapszámunk egyik fókusztémája.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk