Jön a repülőjegy-drágulás

Az üzemanyag drágulásával elkerülhetetlenné válik repülőjegyek árának általános emelése. Nem tudni azonban, hogy mikor, mert a légitársaságok egymásra várnak; ki teszi meg az első lépést.

Elkerülhetetlenül emelkedni fog a repülőjegyek ára, illetve ismét megjelenhetnek vagy nőhetnek az üzemanyagpótdíjak, miután a nyersolaj drágulásával párhuzamosan megy fel a repülőgépek üzemanyagának ára - jelentette az aviationrecord internetes portál.

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) adatai szerint a múlt hét végén hordónként 111,70 dollárt kellett fizetni a kerozinért, ami 4,5 százalékkal több a január elejinél, 7,1 százalékkal haladja meg a december közepit és 27,2 százalékkal van az egy évvel korábbi felett. A repülőgépek üzemanyagáért 2008. szeptember vége óta nem kellett annyit adni, mint most.

A kedvezőtlen folyamat máris megmutatkozik az ázsiai légitársaságok részvényárfolyamaiban - derült ki a MarketWatch összeállításából. Az elemzők egymás után rontják az ágazat idei teljesítményére adott pozitív előrejelzéseiket.

Te! Nem, te!

Az ágazatot ismerő elemzők szerint a vállalatok csak arra várnak, hogy valamelyik konkurensük elkezdje az áremelést, a legnagyobb cégek egyike sem akarja megtenni az első lépést. A kisebbek közül a Singapore Airlines nem bírta a nyomást: december 2-án - 2008 júniusa óta először - emelte üzemanyagpótdíjait. A szingapúri céget két indiai követte és a Malaysia Airlines, illetve a nagyobb társaságok közül az ausztrál Qantas is jelezte, hogy felülvizsgálja pótdíjait. Az American Airlines tulajdonosa, az AMR Corp. vezérigazgatója, Gerard Arpey az alkalmazottaknak írt levélben jelezte: idén egymilliárd dollárral többe kerülhet a cégnek a kerozin, mint 2010-ben. (Napi Gazdaság)


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.