Kovacsics szerint nem szabad az államnak a fejét a homokba dugnia, mivel a magyarországi fürdők többsége mindennapos finanszírozási gondokkal küzd. A jéghegy csúcsa, hogy bezárt Gelse, Esztergom és Dunaújváros fürdője. Rajtuk kívül több tucat olyan fürdő is van, amelyet mesterségesen tart életben a tulajdonos önkormányzat. A legtöbb helyen évi 50-300 millió forintot kénytelenek erre fordítani, ami azt is jelenti, hogy más területektől vonják el ezt a pénzt. Kovacsics szerint fel kell arra készülni, hogy jövőre még annyi pénzük sem lesz az önkormányzatoknak, mint az idén, így a fürdőbezárási hullám folytatódhat. Ennek negatív hatása továbbgyűrűzhet, és azok a zömében kis- és középvállalkozások is csődbe mehetnek, amelyek egy ilyen fürdőbe vagy annak környékére települtek. A probléma egyik alapvető oka, hogy amikor ezeket a fürdőket jelentős pályázati forrásokból fejlesztették, az önkormányzatok az 50%-os önrészre hitelt vettek fel, ezek törlesztőrészletei pedig a gyenge forintárfolyam miatt manapság az egekben vannak. Emiatt sorra kerülhetnek a hitelező bankok kezére a fürdők. De amint láttuk Dunaújvárosban, a bank nem finanszírozza a téli veszteséget, inkább leállítja és legjobb esetben szezonálisan működteti a négymilliárdból megépített élményfürdőt. „Ma 300 kis állam tulajdonában vannak a fürdők. Ezek egymás elől próbálják elvinni a vendéget. Dunaújvárosban 750 forintért adták a belépőt, pedig 2500-ért kellett volna. Arra költik a kicsi marketingbüdzséjüket, hogy egymás elől happolják el a vendéget” – állapítja meg Kovacsics.
Az is elgondolkodtató, hogy a „jól működő fürdők” között bőven akad olyan, ahol a 4-6 milliárdos fejlesztetés eredményeként most néhány tízmillió forint az éves eredmény. Hány év alatt térül így meg a befektetés? – kérdezi Kovacsics.
Pedig tíz évvel ezelőtt jó volt a koncepció. Az első Széchenyi-tervben 30 milliárd forint állami támogatást osztottak szét, és ugyanennyi volt az önrész, most uniós forrásokból további 20 milliárd áll a rendelkezésére, vagyis összesen 80-100 milliárdot költöttünk fürdőfejlesztésre az elmúlt tíz évben.
A magas hitelkamatok mellett még számtalan probléma nehezedik a fürdőtulajdonosok és -üzemeltetők vállára – sorolja Kovacsics. Véleménye szerint a 18%-os kedvezményes áfakulcsot ki kellene terjeszteni a szállodák mellett a fürdőkre is. Már csak azért is, mert így jövőre az áfaemelés miatt már jelentős árkülönbség alakul ki a fürdők és a melléjük települt szállodák árai között, és a vendégek többsége inkább a szállodákban élvezi majd a gyógyvíz áldásos hatását, át sem megy a fürdőbe. Pedig az alapvető vonzerő a gyógyvíz és a fürdő. Ez olyan, mint ha az állam a saját gyerekével tolna ki, hiszen a fürdők többsége önkormányzati tulajdonban van. Az áfaemelés Kovacsics számításai szerint évi 50-60 millió forint bevételkiesést jelent egy nagyobb fürdőnél.
Akad gond még bőven. „Nonszensz, hogy az OEP-es támogatásokat öt éve nem emelik, sőt van, amit csökkentettek. A medencefürdő díja csupán 220–260 forint kezeléseként. Mivel csak egy gombóc fagylalt árát kapják a fürdők, érthető, hogy önrészt kérnek a betegtől. Ezért egyre kevesebb vendég veszi igénybe a gyógyszolgáltatásokat. Ugyanakkor lehet, hogy gyógyszerre többet költenek emiatt.” Jövőre ráadásul az üdülési csekk kivezetése miatt 60-100 millió forint bevételtől esnek el a fürdők, az annak helyére lépő Szép-kártya bevezetése nagyon lassan halad, annak keretösszegéből pedig egészségmegőrzésre csak 75 ezer forint jut.
És van még egy tényező: az első, 8-10 évvel ezelőtt modernizált fürdők már megérettek a komoly renoválásra, újabb fejlesztésre. Ezt már biztosan nem tudják a tulajdonos önkormányzatok önerőből megoldani.
Ezért kellene lépnie az államnak: „államosítani” kellene a fürdőket – javasolja Kovacsics. A tulajdonjogot ott kell hagyni az önkormányzatoknál, de létre kellene hozni egy központi menedzsmentet szakemberekből, amely meghatározza, milyen specifikus fejlesztéseket kell a meglevő fürdőkben tenni, melyek, amelyeket el kell felejteni. „Közös beszerzéssel jelentősen tudnánk csökkenteni a költségeket, áramot például a tőzsdéről közösen vehetnének a fürdők. A marketingkereteket összeadva sokkal hatékonyabb reklámot lehetne csinálni. Ha évente minden fürdő ötmilliót bedobna a közösbe, az összesen másfél milliárd forint lenne! Az államnak nem kell adnia hozzá semmit, olyan fürdőkampányt csinálhatnánk ebből a pénzből, hogy bármelyik versenytárssal fel tudnánk venni a versenyt. A külföldi fővárosokban frekventált helyen irodákat nyithatnánk, folyamatos médiajelenlétet érhetnénk el. Rá kellene állni a sportrehabilitációra: van 800 ezer rendszeres amatőr sportolónk. Az állam ne adjon több pénzt, mint eddig: a kórházakból vigyük a gyógyfürdőkbe a kezelésüket! Kitalálunk egy speciális gyógyvízalapú rehabilitációt, gyógytermékeket fejlesztünk ki. Mellesleg kétszer annyi fürdőnk van, mint kórházunk” – állítja Kovacsics.
A Nemzeti Fürdőszövetség elnöke javaslataiból összeállított egy anyagot, amelyet eljuttatott a megfelelő szervekhez. Most várja a visszajelzést.
„Ha semmi sem változik, akkor elmondhatjuk: fürdőt építeni volt jó üzlet, és nem fenntartani és működtetni!” – sommázza gondolatait a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke.
