Közel 60 úti célra repül nyáron a Ryanair Budapestről

A budapesti sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy amennyiben számukra kedvező döntés születik az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, tovább növelik budapesti bázisukat és a járatok számát - írja laptársunk az mfor.hu.

Róla köztudott, hogy nem szokta visszafogni magát, ami a gúnyolódást vagy a kritikát illeti, és nem fél az olyan szavak kimondásától sem, minthogy őrült vagy hülye. De a jó híreket is harsány szemtelenséggel tálalja: most egy nagy táblán prezentálta, hogy 56 célpontra utaztatnak hazánkból.

Idén új járatként lép be Belfast. Március 27-én indítják el járataikat Észak-Írország fővárosa és Budapest között, hetente két alkalommal. A járatok jelenleg 2023. október 30-ig foglalhatók.

A keddi sajtótájékoztató legfontosabb híre az volt, hogy még nyáron döntés születhet az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, amelynek kalkulációja az év végén átalakult, mértéke pedig a légitársaságok által kibocsátott károsanyag-kibocsátástól függ. Amennyiben számukra kedvező döntés születik, tovább növelik budapesti bázisukat és a járatok számát. A következő években így a budapesti utasforgalom évi 6 millióra nőhet. Amely már idén elérheti a 4 milliót, megőrizve vezető pozíciójukat a magyar piacon, 32 százalékos részesedéssel. Magyarországra a Ryanair hozza és viszi a legtöbb utast.

 

A légitársaság üdvözli, hogy a magyar kormány támogatja a szóbanforgó, nagy vitát kiváltó adó megszüntetését, amely az utasok igazságtalan kettős adóztatását eredményezné, és veszélyeztetné a budapesti repülőtér növekedését és munkahelyteremtését - olvasható az eseményre kiadott közleményben.

A légicég nyolc repülőgépet állomásoztat Budapesten a nyáron. Több mint 250 munkahelyet teremtenek pilóták, légiutas-kísérők és mérnökök számára. A Ryanair 2023-as budapesti éve további számokban: nyáron heti 500 járat, a már meglévő járatok gyarapítása, 15 másik útvonalon - köztük van  Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága is.

Huszonkét milliárd dollárt fordítanak új, ökológiailag hatékony repülőgépek vásárlásába, amelyek 16 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, 40 százalékkal csökkentik a zajszintet és 4 százalékkal több utast képesek szállítani. A nyolc, Budapestet is célba vevő gépből kettő vadonatúj, Gamechangers típus.

Elek Lenke

A teljes cikk ITT olvasható.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.