Legyen Magyarország az első választás

Neves előadókkal és merőben új személettel összeállított képzési tematikával, konferencia keretében mutatkozott be a Corvinuson a Marketing és Média Intézeten belül most induló központ. Nem túlzás, aki meghatározó ebben a szegmensben, ott volt az „Attrakciófejlesztés és kreativitás szerepe a kulturális turizmusban” című teltházas rendezvényen, június 13-án.  

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a területért felelős főpolgármester-helyettes köszöntőjében megadta az alapgondolatsort azzal, hogy az egyre inkább kinyíló világunkban a beruházások és fejlesztések mellett, fontos meghatározni mindazt, amiben például Budapest egyedülálló.

Ennek a kommunikációs kihívásnak a mai reklámzajban kizárólag a legmagasabban képzett szakember-gárda képes megfelelni, olyan tudatos stratégia mentén, amely jóval túllép az eddig megszokott középszerűségen, és a tudatos márkaépítéshez nyúl. A kultúra egy olyan kitörési pont, amelyben meglévő értékeinkre és hagyományainkra alapozva megcélozható az a látogatóréteg, amelynek érdeklődési szintje mellett költési hajlandósága is magas.

Házigazdaként folytatta a gondolatot a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja, Dr. Zoltayné Paprika Zita, kiemelve azt, hogy a Gazdálkodási Karon belül, a Turizmus kiemelt fontosságú tanszéke hagyományosan a legjobb hallgatókat fogadja be, nem titkolva, hogy a legtöbb képzési helytől eltérően, innen menedzserek kerülnek ki.

Szerencsés az a konstelláció, amelyben a Marketing és Média Intézet valamennyi erőforrására, kutatási eredményeire és programjaira is építhet a tanszék, nem kevésbé a mostani kick-off rendezvénnyel startoló Központ, ahol nemsokára a kulturális szférában dolgozók vértezhetik fel magukat a turizmus és marketing menedzser-szemléletű tudásával.

MTÜ: új utakon a magyar turizmus

A Magyar Turisztikai Ügynökség stratégia-alkotó és márkaépítő tevékenysége egyre látványosabb, amelynek első jeleit már az idei Balatoni főszezonban meg is tapasztalhatunk. Dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettes vizionálta azt a 2030-ig tartó nemzeti fejlesztési irányt, amelynek eredményeképp Magyarország Közép-Európa szellemi központjává válik, és amelyhez a turizmus vezető szervezete is hozzáteszi a magáét intenzívebb állami szerepvállalás és finanszírozás formájában.

Ez a fő tendenciák dinamizálását is jelenti egyúttal, előcsalogatva valamennyi szereplő potenciálját. A paradigmaváltás már itt van: a jó állam nem követi az eseményeket, hanem azok alakító ereje: ma már nem elegendőek a 80-as évek gyakorlatát időző válaszok; világszínvonalon kell tudni kommunikálni mindannyiunknak, járó-kelőknek, vagy éppen a diplomáciai testületeken dolgozóknak. 

Az MTÜ szerepe mindebben nem a mecénásé, sokkal inkább az intelligens befektetőé, azé, aki hiszi, hogy a legjobb hozamokat a képzés által érhetjük el.

Igen, de hol versenyezzen Magyarország? Erre a gyakori kérdésre, amelyet leginkább Prágával és Béccsel összefüggésben teszünk fel, a választ már Bánhegyi Zsófia, az MTÜ kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese adta meg. Az ETC (European Travel Commission) márkázási gyakorlata a hazaival is összhangban lesz, sőt, a V4-ek élére is kívánunk állni a jövőben.

Legyen Magyarország „first choice after the first choice” desztináció a tengerentúli küldő piacokon. A turizmus nemzeti szintre való emelése garantálhatja azt a megújult élménykínálatot, amely az átlagos látogató mentális térképén elhelyezkedő mintegy 22 úticél közé helyezi hazánkat.

Mindehhez az online térben is erősít a szervezet, amelynek elődje a Magyar Turizmus Zrt. pusztán 7%-ban vette ki a részét, míg az MTÜ már a 45-50%-os részesedést célozza meg kommunikációját illetően. Készül az új keresőrendszerrel felvértezett weboldal, ahol akár saját itinereket is összeállíthat az érdeklődő.

Augusztus közepére összeáll a stratégia és az új országmárka vizuális rendszere is, ezzel októberben a nagyközönség is találkozhat már.

Világmárka: kulturális élménypark a városban

A „százévben egyszer” léptékű projekt nem más, mint a Liget Budapest. Dr. Baán László így jellemezte Európa legnagyobb méretű kulturális projektjét. Olyan lehetőség ez, amelyet nem tudott teljes mértékben kihasználni a Városliget mindeddig, de most építve az elődök által százötven éve létrehozott alapokra és kincsekre, nemzetközileg is látható, a Szigethez hasonló léptékű brand, illetve igazi családos és city break attrakció-csokorrá válik.

Maradva még Budapestnél, önbizalmát erősítő, jókedvű és mosolygós városként írta le Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője a várost.

Beszédében felidézte a legújabb statisztikai mutatók mellett az újdonságokat is: a Zenélő Budapestet, több, mint 600 kamarakoncerttel, a közelgő FINA vizes VB kapcsán vállalt feladatokat, a most debütáló MICE katalógust, továbbá az egyénre szabható külsejű és tartalmú Budapest Kártyát. Új helyszínnel bővül az információs pont-hálózat, amelynek a Széchenyi Könyvtár ad helyet.

Élő múzeum: a kastélykártyától a skanzen hostelen át Sissi-ig

Kiindulva abból, hogy egy átlagos látogató idejének 60%-át a kastélyparkban, a többit pedig bent a kastélyban tölti, Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastély és Várprogram miniszteri biztosa azzal folytatta, hogy a fő cél a tartózkodási idő meghosszabbítása, programokkal, beöltözésekkel, sztorikkal.

A falakon és a gyűjteményeken túl digitális tartalomfejlesztés indult, de sok kastély ma már csapatépítési helyszín is, akár a manapság oly népszerű szabaduló-szobákkal. Mindezeken felül, körvonalazódik egy nemzeti kastélykártya program.

A Szentendrei Skanzenben 100 főt elszállásolni képes ifjúsági szállás épül 2020-ra, ugyanakkor koncentráltan célozzák a 30—40 éves, A—B kategóriás családokat is.

A szabadtéri múzeum szereti az innovációt: múzeumvasútja a megnyitás évében Magyarország legforgalmasabb vasúti mellékvonala volt 95 000 utasával. Gyermekprogramok és pedagógiai foglalkozás-csomagok színesítik kínálatát, amelyből a városban található Skanzen-házuk ad ízelítőt és zsűrizett helyi-termék kínálatot, amelyhez a meghívót Dr. Sári Zsolt, főigazgató helyettes adta át.

Ezek után, Gödöllő is bemutatta egészen új turisztikai látásmódját, amelynek részleteibe Dr. Ujvári Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója engedett betekintést. Iskolákat, családokat vár a kastély, fogyasztói magatartásukhoz igazodó, módosított nyitvatartási időben.

A tervezhetőség első helyen áll, hiszen 112 utazási irodával áll szerződésben az intézmény, igényeiket a leválasztott back office szolgálja ki. Sissi csak akkor érték a ma emberének, ha a folyamatos termékfejlesztés igényével, a látogató a múzeummal együtt tud gondolkodni a köré megkomponált tartalomról. 

Közönség: virtuális és sztár-közösség

Dr. Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum tudományos főigazgató-helyettese előadásában elemezte a múzeum oktatásban betöltött szerepét, mindazt, amit a mindenkori jelen reprezentációjában létrejövő térként jelent, annak érdekében, hogy megértsük környezetünket és a fejlődést. Ilyen értelemben, mindig is a társadalom része volt a múzeum, mint ahogyan ma virtuális közösségi terei, amelyet mindannyian használunk, de ki-ki más és más mélységben.

A kulcskérdés az érdeklődés fenntartása, ami a digitális dialógussal érhető el. A legfőbb konkurens ma az idő, egy netes játék, vagy egy film. A tér tehát kitágul, de a múzeum ezt be is tudja tölteni, sőt egészen távoli közönséget is elér.

A VOLT fesztivál ma már fogalom, a fellépő sztároknak ajándékozott, de Sopronban maradó székek a Csillagok Városává emelik. Lobenwein Norbert, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda projektvezetője kiemelte, hogy az 1993-ban 800 fővel indult, és tavaly már 148 ezres közönség vendéglátója az egész város: kinyílnak az emberek, kinyílnak az otthonok.

Igazi ünnepként éli meg mindenki Európa legjobb közepes méretű fesztiválját - a legsikeresebb „Emlékszem, Sopronban” himnuszát több mint 16,5 millióan nézték meg a YouTube-on.

Kultúra: indítómotor, eltérő motivációk

A Guggenheim-effektus ma már Bilbaon is túlmutat. Az észak-spanyol iparvárost a New Yorkban működő Guggenheim Alapítvány és a város vezetése között született megállapodás indította új irányba, és a kultúra tette igazán nemessé és zölddé.

Abu Dhabi a következő állomása ennek a jelenségnek, idén adják át az ottani Guggenheimet, 800 millió dolláros beruházásról beszélünk, valamint London, New York és Párizs megelevenítéséről, vagy általánosabban, a nyugati és keleti kultúrák művészeti találkozópontjáról.

Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum kommunikációs és marketing igazgatóhelyettese még számos példán keresztül vezette hallgatóságát arra a megállapításra, amely szerint a kultúra az egyik legerősebb indítómotor a turizmusban.

Erre reflektált Nyúl Erika, a Violin Travel ügyvezetője azzal, hogy ők a gyakorlatban eltérő motivációjú látogató-körrel foglalkoznak, olyanokkal, akik egyfelől a gasztro, másfelől az aktív termékeket vásárolják, de minden esetben magas kultúrát is fogyasztva. A kommunikáció lényege, hogy a termék portfólióból igazi kínálat legyen.

A Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont új szakirányú képzései

A konferencia zárásaként, Dr. Jászberényi Melinda, egyetemi docens tájékoztatta a hallgatóságot a Központ terveiről, amelynek a fókuszában az oktatás és oktatásfejlesztés és a kutatás áll. Ez a gyakorlatban szakirányú továbbképzést és szakközgazdász-képzést illetve tananyagfejlesztést jelent.

A tananyagfejlesztéshez kutatások is kapcsolódnak, de folyik majd tudományos konferencia-szervezés és tudományos folyóirat szerkesztés is.

Szakirányú továbbképzéseit tehát két területen szervezi a központ, ismertette Simon András turisztikai szakértő: Kulturális turizmus menedzser szakirányú továbbképzés (humán végzettségű, a kultúra területén dolgozó szakemberek számára marketing és turizmus ismereteinek bővítése céljából), valamint Turisztikai fejlesztési menedzser szakirányú továbbképzés és szakközgazdász képzés (a turizmus szakmában dolgozók számára, ismereteik korszerűsítésére).


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.