Magyar hősnőt ábrázol a legújabb Kolodko-miniszobor

Nőnapon kapott szobrot egy igazi magyar hősnő.

A tematikus városi sétákat szervező Hosszúlépés. Járunk? csapata tesz azért, hogy ne csak férfiak szobrait láthassuk Budapest utcáin és terein. Jelenleg a közel 1200 budapesti szoborból mindössze három tucatnyi ábrázol olyan nőket, akiknek neve és ruhája is van. A tavaly ősszel indult Wonder Woman Budapest kampány tíz olyan hősnőt mutatott be, akik megérdemelnék, hogy szobruk legyen Budapesten, és a Hosszúlépés közössége szavazással döntötte el, kinek készüljön először szobor Budapesten.

2020. március 8-án a csapat támogatásával a miniszobrairól ismert Kolodko Mihály megalkotta Szenes Hanna szobrát, ami a róla elnevezett erzsébetvárosi parkban lett felállítva. A kezdeményezést a Fővárosi Önkormányzat vezetése is támogatásáról biztosította, valamint a II. Kerület Önkormányzata vállalta, hogy a megújuló Széna téren „igazi”, a közterekre jellemző méretű szobrot is állítnak Szenes Hannának.

Szenes Hanna 1921-ben született asszimilálódott zsidó családban, majd 1939-ben, kitűnő érettségije után emigrált Magyarországról az akkor még brit fennhatóság alatt álló Palesztinába. Látva a II. világháború borzalmait, 1943-ban a verseket is költő lány ejtőernyősként csatlakozott a brit hadsereghez. A rákövetkező évben Magyarországra küldték, hogy megakadályozza a magyar zsidók deportálását – de már a magyar határon elfogták, és többször megkínozták.

A lányt, aki még huszonhárom éves sem volt, napokon keresztül egy székhez kötözve korbácsolták, ütötték, verték, de a saját nevén kívül semmit nem volt hajlandó elárulni. Akkor sem, amikor elfogták az édesanyját, és azzal fenyegették, hogy megölik. Szenes Hannát 1944 őszén árulásért halálra ítélték, és a Margit Körúti Katonai Fogházban sortűzzel kivégezték.

Forrás: 24.hu


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.