hirdetés
hirdetés

Magyar tapasztalatok segítik az egyiptomi és román szállodaépítést

Újabb nemzetközi együttműködéssel bővültek a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola külföldi kapcsolatai. A Kairó mellett működő Október 6. Universityvel és a romániai kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemmel  írtak alá szakmai partnerségről szóló megállapodást. 

hirdetés

Az együttműködés - többek között - arra irányul, hogy a jövőben közösen dolgozzanak ki fejlesztési pályázatokat. Emellett oktatási tapasztalatcseréket szerveznek, valamint kölcsönösen együttműködnek szakmai kutatásokban is. Ezekkel elsősorban a turizmus és a kultúra fejlesztését igyekeznek elősegíteni az elkövetkező időszakban.

Dr. Dávid Lóránt (PhD), a Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegennyelvi Intézetének igazgatója lapunknak elmondta, oktatók és hallgatók cseréjére is sor kerül a három felsőoktatási intézmény között. A megállapodás szerint különösen az egészségturisztikai- és a kulturális attrakció-menedzsment fejlesztését tűzték célul.

Elsősorban az elmúlt évek során az egészségturizmusban szerzett hazai tapasztalatokat gyűjtik össze, melyeket igyekeznek átadni az egyiptomi és a román szakmai műhelyeknek. Így például több dunántúli és kelet-magyarországi gyógyfürdő eredményeivel foglalkoznak.

Ezekhez kapcsolódnak a gyöngyösi főiskolán már korábban elkezdett és az Európai Unió által támogatott Sagittarius és a Dunai Limes programok is. Az együttműködéstől jelentős eredményeket várnak a szakemberek. Várhatóan közös tanulmányok, publikációk írására és megjelenésére is sor kerül. Sőt a külföldi partnerek kifejezésre juttatták azt a szándékukat, hogy a kedvező magyar tapasztalatokat is igyekeznek hasznosítani a jövőben wellness- és gyógyhotelek, illetve az egészség fenntartását szolgáló komplexumok építésénél Egyiptomban és Romániában.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk