Megnyílt az első horvát Etnoland
2007. July 23. 10:02
Šibenik-knin megyében, a Krka Nemzeti Parkhoz közeli Drnišnél, a Šibeniktől alig 20 kilométernyire lévő Pakovo selo településen nyitotta meg kapuit az első horvát Etnoland.
A hivatalosan Dalmati névre hallgató autentikus dalmáciai kirándulóközpont valójában egy jellegzetes šibeniki, illetve dalmát hátországi falu reinkarnációja: a látogatók itt megismerkedhetnek az egykori falusi hétköznapokkal, megkóstolhatják a helyi ételeket, és betekintést nyerhetnek a népszokásokba is. A kirándulóközpontban olyan mára már eltűnőben lévő mesteremberek is feltűnnek, mint a pásztor, kovács, takács vagy favágó, de megtalálják itt a számításukat a bioételeket és az emléktárgyakat termelő, illetve előállító ügyes kezű helyiek is. Az Etnoland kínálatát évről-évre bővíteni kívánják, jelenleg a falut körbevevő szárazfalak építésére fordítják a legnagyobb figyelmet. (Horvát Idegenforgalmi Közösség hírlevele )