Minden idők második legjobb évét zárta az Emirates

Másfél milliárd dolláros nyereséget ért el tavaly az Emirates Csoport, ez minden idők második legjobb eredménye. 

Sorban a 27. üzleti évet zárta nyereségesen az Emirates Csoport. A 2014-15-ös pénzügyi évben a második legnagyobb nyereséget érte el 5,5 milliárd dirhammal (1,5 milliárd dollár) - adta hírül a légitársaság. 

A ma közzé tett 2014-15-ös éves jelentésében, az Emirates Csoport 5,5 milliárd dirham (1,5 milliárd dollár) profitról számolt be, amely 34%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A Csoport árbevétele elérte a 96,5 milliárd dirhamot (26,3 milliárd dollár), amely 10%-os növekedést jelent az előző évi eredményekhez képest. 

„A 2014-15 turbulens év volt a légiipar számára. Az olajárak zuhanása ugyan enyhítette a költségeket pénzügyi évünk második félévében, de a valutaárak mozgása miatt a profitabilitásunkat lényegesen nem befolyásolta. Nem befolyásolta azon bevételeinket sem, amelyeket viszont az ebola járvány kitörése, a jó néhány régiót érintő katonai konfliktuszónák, illetve a dubaji nemzetközi repülőtér 80 napos felszállópálya-bővítése miatti szabályozásaink közvetlenül érintettek. Az immár sorban a 27. nyereséges, és egyúttal az eddigi legjobb eredménnyel zárult üzleti évet az erős márkának és üzleti elveknek, valamint munkatársaink elkötelezettségének és tehetségének köszönhetjük” – mondta el Ahmed bin Saeed Al Maktoum Sejk, az Emirates Airline és Csoport elnök-vezérigazgatója.

„2014-15-ben, a Csoport összesen 20,2 milliárd dirhamot (5,5 milliárd dollár) fektetett be új repülőgépekbe és berendezésekbe, modern létesítményekbe, a legkorszerűbb technológiákba, és munkatársi kezdeményezésekbe. Ez a második legnagyobb összegű ráfordítás egy üzleti évben, az előző évi rekordösszegű befektetéseink után" - tette hozzá Ahmed Sejk.

A Csoport alkalmazottainak létszáma több mint 80 leányvállalatnál és cégnél 11%-kal, több mint 84 000-re nőtt. Az Emirates Csoport több mint 160 országból származó munkatársat foglalkoztat.

A Csoport 2,6 milliárd (700 millió dollár) osztalékot fizetett a Dubaji Befektetési Társaságnak.

Az Emirates 24 új repülőgépet kapott az év során, köztük 12 A380-ast, 10 Boeing 777-300ER-t és két Boeing 777F-t, amelyekkel a flotta nagysága 231-re gépre nőtt. 10 repülőgépet ugyanakkor kivont a forgalomból, mivel azok elérték a 75 hónapos flottakort, amely még így is az iparági 140 hónapos átlag mintegy fele. A légitársaság továbbra is a világ legnagyobb Boeing 777 és A380-as flotta működtetője. Mindkét típus a ma elérhető legmodernebb és leghatékonyabb szélestörzsű gépek közé tartozik.

Az új repülőgépek leszállításával, az Emirates 5 új célállomást nyitott, Abuját, Brüsszelt, Budapestet, Chicagót, Oslót, és további négy új, kizárólag áruszállítási állomást, Atlantát, Bázelt, Mexikó Várost és Ouagadougout.

34 már meglévő célállomásán bővítette szolgáltatását és kapacitását: Afrikában, Ázsiában, Európában, a Közel Keleten és Észak-Amerikában, amelyekkel még jobb lehetőségeket és kiváló összeköttetést biztosít az utasainak.

A dubaji 80-napos reptéri zár 19 Emirates gép kiszolgálását gátolta, amely 9%-kal csökkentette a légitársaság kapacitását, és ebben az időszakban 41 desztinációra csökkentette a működést. A becslések szerint ez mintegy 1,6 milliárd dirhamos (436 millió dollár) csökkenést eredményezett a légitársaságnál. Az ebola járvány kitörése szintén útvonal felfüggesztéseket kívánt, valamint fokozott egészségügyi és biztonsági ellenőrzéseket más légi kikötők esetében, míg a konfliktuszónák felett repülő járatok esetében szintén szükséges volt bizonyos útvonalak szüneteltetése, illetve azok átszervezésére. Mindezen kihívások ellenére, az Emirates árbevétele új rekordot, 88,8 milliárd dirhamot (24,2 milliárd dollár) ért el.

Az üzemanyag átlagos ára jelentősen esett a pénzügyi év második félévében, amely jótékonyan hatott az Emirates nyereségére. Az Emirates üzemanyag költsége 7%-kal, 28,7 milliárd dirhamra (7,8 milliárd dollár) csökkent az előző évhez képest. Az üzemanyag jelenleg a működési költségek 35%-át teszi ki, amely 4 százalékpontos csökkenést jelent az előző évhez képest.

A légitársaság sikeresen kezelte a piacokon a kiélezett verseny miatti nyomást, és rekord összegű, 4,6 milliárd dirhamos (1,2 milliárd dollár) nyereséget könyvelhetett el, amely 40%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és egészséges, 5,1%-os haszonkulcsot, amely a legerősebb a 2010-11-es üzleti év óta. Az Emirates az év során rekordszámú, 49,3 millió utast szállított, amely 11%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és 79,65%-os kihasználtságot ért el, a tavalyi üzleti év 79,4%-os eredményéhez képest. 

Az elhúzódó gazdasági bizonytalanság és a világ valamennyi piacán jellemző erős verseny ellenére, az Emirates növelte a prémium ülőhelyek kihasználtságát is. A prémium és teljes ülőhely-kihasználtság kimagasló volt a légitársaság A380-as gépein, amely jól bizonyítja az Emirates prémium és A380-as termékeinek népszerűségét. A légitársaság flottájában 2015. március 31-én 59 A380-as repülőgép teljesített szolgálatot, amely típus globális hálózatában minden négy útvonal közül egyen üzemel. Az Emirates a flotta növelésére összesen 18,7 milliárd dirhamot (5,1 milliárd dollár) fordított, különböző pénzügyi konstrukciókban. 

A légitársaság új lounge-oket nyitott a Glasgow-i és Los Angeles-i repülőtéren, amellyel 37-re növelte a világszerte elérhető Emirates lounge-ok számát. A légitársaság továbbá 300 főnek munkát adó ügyfélkapcsolati központot nyitott Budapesten, a további növekedés és a többnyelvű kiszolgálási kapacitás bővítése érdekében.

Előretekintve a 2015-16-os pénzügyi évre, a légitársaság két új útvonal, Denpasar és Orlando bejelentésére készül, nem beszélve a számos kapacitásbővítésről a már meglévő útvonalakon.

Erős pénzügyi évet zárt az Emirates SkyCargo is, amelynek bevétele 12,3 milliárd dirham (3,4 milliárd dollár) volt a 2014-15-ös pénzügyi évben, amely igen jelentős, 9%-os növekedést jelent az előző évhez képest. 2014. május 1-jén, az Emirates SkyCargo fontos állomáshoz ért akkor, amikor az áruszállítási operációt az Al Maktoum Nemzetközi Repülőtér cargo termináljára helyezte át. Az új terminál, ahol éves szinten 700 000 tonna árut mozgatnak, a legmodernebb technológiát kínálja, és képes lesz éves szinten akár 1 millió tonna kezelésére is, növekedési potenciált jelent a SkyCargo számára is. A pénzügyi év végén az Emirates SkyCargo flotta 14 repülőgépre nőtt, amelyben 12 Boeing 777F és 2 Boeing 747-400F típusú gépet működtet.

Szállodai üzletág

Az Emirates hotelek 693 milliárd dirham (189 millió dollár) bevételt értek el, amely igen látványos, 23%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ebben a pozitív irányú fejlődésben komoly szerepet játszott a második JW Marriott Marquis Hotel torony megnyitása Dubajban, amely a világ legmagasabb hotelje.

Reptéri szolgáltatások

A csoport reptéri szolgáltatásokat - földi kiszolgálás, teherszállítás, utazási irodai tevékenység, fedélzeti ellátás - kínáló leányvállalata, a dnata öt kontinensen van jelen. A dnata az elmúlt 56 év legnagyobb nyereségét érte el 2014-15-ben. Árbevétele 10,3. milliárd dirhamra (2,8 milliárd dollár) nőtt, ezzel az eredménnyel pedig először haladta meg a 10 milliárd dirhamot.

A jelentős, 36%-os profit a cég organikus növekedésének, illetve a 2014 márciusában felvásárolt Gold Medal Travel Group első teljes évének, a 2014 októberében, Nagy-Britanniában felvásárolt Stella Travel-nek, illetve az Ausztráliában 2015 februárjában megalapított Toll dnata-ban lébő 50%-os részesedésének köszönhető. Ezen kívül a cég reptéri logisztikai cége, a mercator értékesítése is a 2014-2015-ös pénzügyi évben fejeződött be. Az előző év rekord mennyiségű befektetései után, a dnata további 513 millió dirhamot (140 millió dollár) fektetett vállalkozásaiba a további növekedés érdekében.

A cég főbb befektetései 2014-15-ben többek között egy 700 fős Fülöp-szigeti ügyfélkapcsolati központot, reptéri lounge-okat Manilában és Dubajban, halal konyhákat Olaszországban, új cargo szolgáltatásokat Ausztráliában, Irakban, Pakisztánban, Szingapúrban, Svájcban, az Egyesült Arab Emírségekben és Nagy-Britanniában, valamint új közel-keleti utazás-értékesítőhelyek létrehozását foglalják magukba.

A dnata nemzetközi reptéri szolgáltatásai 16%-kal, 1,6 milliárd dirhamra (434 millió dollár) növelték a bevételt, nagyrészt a Nagy-Britanniában megnőtt üzleti volumennek köszönhetően. A cég által kezelt légijárművek száma 5%-kal, 109 546 darabra nőtt, ezzel szemben a Cargo jelentős, 15%-os növekedést termelt a 937 000 tonnányi áruszállítással. 

A dnata catering vállalkozása 2 milliárd dirhamot (552 millió dollár) termelt, amely a cég összbevételének 7%-át teszi ki. A gépeken elfogyasztott ételek száma 13%-os növekedéssel 46 millióra nőtt az év során.

A dnata utazási szolgáltatásai rohamos, 278%-os növekedéssel 2,7 millárd dirhamot (726 millió dollár) termeltek, ezzel az ágazat a dnata legnagyobb bevételt hozó üzleti szegmensévé vált. A növekedés nagyrészt a Nagy-Britanniai Gold Medal Travel Group teljes éves működésének és az új, 2014 októberében felvásárolt Stella Travel bevételének köszönhető.

Forrás: Turizmus Online


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.