Nagyon pörögnek a romániai repterek

Bukarest mellett a román vidék nagyvárosainak repülőterei is jól teljesítettek 2016-ban. 

A Romániai Repterek Szövetségének most nyilvánosságra hozott adatai szerint 2016-ban a 17 légikikötő utasforgalma 23,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy esztendővel korábban. A 16,4 millió utast ráadásul csak 15 reptér teljesítette, miután a nagybányai felújítás alatt áll, Aradon pedig 2015 óta nem landol menetrend szerinti járat.

Az öt legnagyobb között a listavezető Bukarest Henri Coanda reptere 11 millió utassal, mögötte sorakozik Kolozsvár, Temesvár (második terminált építenek), Iasi (Jászváros) és Bákó. Ők öten együttesen osztoznak a romániai utasforgalom 93 százalékán, ugyanakkor a négy vidéki egyre szélesebb szeletet hasít ki magának a tortából: a 2016-os 26 százalékról 32-re növelték részesedésüket, és a tendencia erősödik.

A forgalom felfutásának egyik fő oka, hogy a diszkont fuvarozók rájöttek, érdemes rácsapni a vasúti és közúti infrastruktúra hiányosságaira: a nagyvárosokat mai napig nem köti össze folyamatos autópálya Bukaresttel, és az intercity vonatok átlagsebessége 50 km/óra. Nem véletlen, hogy a fapadosok, bizonyos időszakokban, feltételekkel, akciókkal vonatjegy alatti áron kínálnak repülőjegyet a román fővárosba. A rést elsőként a WizzAir fedezte fel, de nyomul mögötte a 2018-ban 2,55 millió utasra számító Ryanair és a BlueAir.

A jelek szerint az állami Tarom véglegesen elvesztette a belföldi járatok versenyét – finoman szólva külföldi desztinációkra sem aktív –, miután az elmúlt 14 hónapban jelenleg negyedik vezérigazgatóját fogyasztja. A cég 2015-ben kb. 6 millió eurós lyukat vágott a költségvetésen, tavaly pedig már júniusban megütötték ezt az összeget. A 2016 decemberében hivatalba lépett szociáldemokrata kormány 20-30 új gép vásárlását ígérte, ám ennek gyakorlati megvalósítására szinte nulla az esély. 


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.