Négy füzetben Magyarország

A Szálláshely Zsebkalauz kicsit hasonlít a Travel book kiadványunkra, mert katalógus formátumban ad információt a többi között a nyitva tartásról, szolgáltatásokról, fizetési lehetőségekről és az elérhetőségekről. QR kódot olvasva pedig térképen is megnézhetőek a szálláshelyek elhelyezkedését.

Dunántúli középhegység, Északi középhegység, Alföld, Dél- és Nyudat-Dunántúl - ilyen bontásban jelent meg a Szálláshely Zsebkalauz, ami talán hozzájárul, hogy a túrázás egyre nagyobb népszerűségnek örvendhessen hazánkban.

Révész Máriusz, a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztos az Utazás kiállításon "Együtt a természetben - Aktív turisztikai fejlesztések Magyarországon" című előadásában elmondta, hogy céljuk fejleszteni az öt járásmódhoz (gyalogos, kerékpáros, lovas, vitorlás, kenus) kapcsolódó szolgáltatásokat, erre állami és uniós forrásokból teremtenek fedezetet.

 Az elmúlt években 27 erdei szállást építettek és 79-et újítottak fel. A kéktúrát újrafestették, új útmutató táblákat helyeztek ki, turistaházait is rendbe hozzák. A kilátókból 31-et renováltak, 38-at építettek. A Pérédikálószéki-kilátóba számlálót is szereltek, ennek adatai alapján a látványosság négy és fél hónap alatt 30 000 megtekintéssel büszkélkedhet. Vasalt (via ferrata) út eddig 3 helyen (Csesznek, Cuha-völgy, Tatabánya) épült 10 pályával, a tervek között szerepel a következő 3 évben további 10 helyszínnel kibővíteni a palettát.

A kerékpárutak épülése eddig csupán a munkába járást szolgálta, nem is alakult ki összefüggő rendszer. Ahhoz, hogy a kerékpáros turizmus a lehető legjobban működjön, összefüggő, átjárható kerékpárútra van szükség. Ezeken új, egységes információs táblák segítik majd a haladást. Ahogyan már korábban is hírt adtunk róla nyáron ismét indul a Tour de Houngrie, amelyre idén várhatóan többen érkeznek és nagyobb médiavisszhangot kelt, mint korábban. A további tervek között szerepel, hogy bezárul a Tiszató kör, megújul a Balaton kör, a Budapest-Balaton kerékpárút és a Rajka-Budapest kerékpárút is.

Nem csak a bicikli a fontos, Mátraszentiván 850, Eplény 500 millió forintot költhetett turizmusfejlesztésre, de ez nem csak konkrétan az adott településről szól, a növekvő vendégforgalomtól a régió is pezseg. Ezeken a helyeken törekedtek arra, hogy ne csak a síszezonban legyenek népszerű úticélok, hanem egész évessé váljon a szezon. 

A vízi turizmus sem maradhat le: 137 vízi megállóhely fejlesztése indult, hogy mindenhol lehessen kulturált mosdó és kézmosási lehetőség. Tervben vab továbbá a nyaralóhajózás magyarországi bevezetésén: a szolgáltatás 2019 nyarán 20 hajóval indul,ezeken 4-14 fő nyaralhat egyszerre. 


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.