Nemzetközi turisztikai TOP 10-ben Debrecen

Debrecen is bekerült a top 10 megfizethető európai úti cél közé a Jersey Island Holiday tanulmánya szerint. A Valentin-nap alkalmából megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy a gazdasági nehézségek közepette, amikor sokak számára luxusnak számít egy hétvégi kiruccanás, melyek azok az európai úticélok, amik párok számára is elérhetőek - tájékoztatta lapunkat a Visit Debrecen.

A Time Out hasábjain a tanulmányról megjelent cikk szerzője szerint a kedvező ár nem a romantika gyilkosa, így a top tízes lista számos hasznos ötletet, úti tippet kínál azok számára, akik a folyamatosan növekvő kiadások ellenére is szeretnének elutazni romantikázni.

A Jersey Island Holiday tanulmánya többek között a taxi, az alkohol, a szállás és az étkezés árát vizsgálva állította fel a romantikus európai városok rangsorát, melynek első helyén Szerbia harmadik legnagyobb városa, Nis végzett. A listán szerepel a szerb főváros, Belgrád és Debrecen lengyel testvérvárosa, Lublin is.

Debrecent nem első alkalommal ajánlja az utazók figyelmébe a nemzetközi sajtó, 2017-ben a világ egyik legnagyobb utazási platformja, a Lonely Planet már beválasztotta a világ legjobb ár-érték arányú desztinációi közé.

Magyarország második legnagyobb városa az elmúlt években egyre népszerűbb a hazai és külföldi utazók körében. Ezt bizonyítja, hogy a városban egyre több turisztikai célú beruházás valósul meg a szállodafejlesztésektől a reptéri járatokig, és hogy a vendégéjszakák száma 2022-ben elérte a félmilliós számot, ami meghaladja a rekordévnek számító 2019-es adatokat.

Debrecen különösen népszerű a kisgyermekes családok és a fiatal párok körében, így nem véletlenül került fel a romantikus hétvégi desztinációk toplistájára. A város egész évben számos meghitt élményt kínál a szerelmesek számára: lehet gyönyörködni a naplementében a Református Nagytemplom tornyai között, romantikusan andalogni a csillagos égbolt alatt a Nagyerdei park erdei ösvényein, elmenni egy gyertyafényes vacsorára egy meghitt belvárosi étterembe, elhelyezni kedvenc szerelmes versünket emlékbe a Déri téri Verskertben, vagy közösen lazítani a termálvízben vagy egy frissítő wellness kezelésen, csak hogy néhány példát említsünk. Mindezt nyugodt, biztonságos, modern városi környezetben, megfizethető áron, magas minőségben, a menetrend szerint közlekedő légijáratokkal alig pár órányi távolságra Európa bármely pontjától.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.