Őrület: hogyan tegyük vízpartivá balatoni ingatlanunkat?

Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyezetméternyi alapterületű parti vízállását, tómederré változtatva azt - közölte Filep Miklós, a település polgármestere az MTI megkeresésére.

A polgármester elmondta, a falugondnokság vette észre a hét elején, hogy az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet - a 022/11 helyrajzi számú vízállást - munkagépekkel kimarkolták. Hozzátette: a rendőrség mellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.

"Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és a talaj eltűnt az élővilágával együtt, a helyén már a Balaton hullámzik" - fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta, hogy az érintett ingatlan a helyi építési szabályzat szerint zöldterület besorolású, amely állandóan növényzettel fedett, a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja. A 6/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerint ide parti sétány kialakítását tervezik - tette hozzá.

Kiss Balázs Tamás zánkai aljegyző elmondta, hogy a kimarkolt terület mögötti üdülőingatlan tulajdonosa korábban úgy kerítette le a saját telkét a Balaton felé, hogy belevette az önkormányzati területet is. Tavaly felszólították a kerítés elbontására, amelynek eddig nem tett eleget, viszont ügyvédi irodán keresztül jelezte a múlt héten, hogy elbirtokolta a területet. Az önkormányzat a hét elején közölte az ügyvédi irodával, hogy a 1995. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdése kizárja magánszemély tulajdonszerzését, mivel a természetes vizek partja kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülhet - mondta az aljegyző. Rámutatott: a vélhetően hétvégén elvégzett kotrási munkák után eltűnt az önkormányzat területe, és immár közvetlen vízpartivá vált az érintett ingatlan.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.