Saphir Aqua-ügy: eljárás indult az üzemeltető ellen

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt eljárás indult a Saphir Aqua Aparthotelt üzemeltető Hotel Cardos Kft. ellen – erősítették meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén a TurizmusOnline információját. A felügyelőségéhez több panaszbejelentés érkezett a szálloda magatartása miatt. Munkatársunktól

„A Saphir Aqua Aparthotel Sopron legújabb négycsillagos wellness szállodája 2010 júniusa óta várja a pihenni és kikapcsolódni vágyókat” – ez a hivatalos reklámszöveg a mai napig megtalálható az interneten. Mivel a TurizmusOnline korábban foglalkozott az üggyel, a jobb megértés kedvéért, dióhéjban annyi: közel kétezer olyan embert érint a Saphir Aqua bezárása, akik előleget fizettek, vagy vouchert vásároltak, mindhiába. Sokan kezükben a bőrönddel, a bezárt ajtók előtt szembesültek azzal a ténnyel, hogy a hotel bezárt.

A vita gyökere értesüléseink szerint abból fakad, hogy a Hotel Cardos Kft. egy soproni ingatlanfejlesztőtől bérelte a létesítményt, a bérleti díj fizetését viszont a karbantartások és felújítások elvégzésével váltotta ki. A Hotel Cardos Kft. szerint ezeket a munkákat ők rendre elvégezték, míg a bérbeadó szerint nem; ebből elszámolási vitájuk kerekedett.

A lényeg, a hotel bezárt, a Magyar Szállodaszövetség pedig alapszabályának 5. pontja alapján kezdeményezte a Saphir Aqua kizárását a szövetségből hozzátéve, hogy „károsnak tartja és elítéli fenti etikátlan üzletviteli magatartást, ami az egész szállodás szakmának, s különösen tagszállodáinknak presztízse szempontjából káros.”

Panaszok sokasága

Több panaszbejelentés érkezett – erősítették meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén megkeresésünkre. A panaszok lényege, hogy több honlapon a hotelbe szóló utalványokat vásároltak, ám a kifizetett szolgáltatást nem tudták igénybe venni, mivel a szálloda időközben bezárt, nem fogad vendégeket. A kérelmezők pénzük visszafizetését és az elmaradt nyaralásból eredő egyéb károk megtérítését követelnék vissza, ezért fordultak a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez.

Miképp juthatnak pénzükhöz?

Az ügy központi kérdése, hogy az emberek miképp jutnak befizetett pénzükhöz, és ki viseli az anyagi felelősséget. Az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságon megtudtuk, hogy első lépésként azt tanácsolják, írásban jelezzék az üzemeltető cégnek, hogy kérik a már befizetett összeg meghatározott időszakon belül történő visszatérítését, eltérő esetben az ügyet jogi útra terelik. A fogyasztóvédelmi hatóságnak ebben az esetben hatásköre eljárni, a válasz elmaradása esetén. 

Második lépés: a Hotel Cardos Kft. határidőn belül érkező válasza esetén, ha a továbbiakban sem tudnak megegyezni a visszatérítésben - a társaság székhelye szerint illetékes - Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testületnél kérelmezzék a vita további rendezését, az egyezség létrehozása érdekében.

A fogyasztóvédelmi hatóságon hangsúlyozták: ha a Békéltető Testület eljárása sem vezetne eredményre, az igény - keresetlevél benyújtásával - polgári peres eljárás kezdeményezésével a cég székhelye szerint illetékes Soproni Városi Bíróságon érvényesíthető. A Hotel Cardos Kft.-t ugyanis kizárólag bíróság kötelezheti a már befizetett összegek visszatérítésére, valamint az elmaradt nyaralásból eredő egyéb kár megtérítésére.

Elérhetetlen Hotel Cardos

Az ügy megnyugtató rendezését tehát a fentiek szerint mindenképpen elősegíthetné, ha a már befizetett összegeket az érintett üzemeltető visszafizetné. Megkerestük őket a hivatalos honlapjukon elérhető, a 99/512-200 vezetékes számon, illetve a 70/389-41-92 mobilszámon. Az előző folyamatosan kicsengett, az utóbbi hangpostára volt állítva csütörtökön. Írtunk e-mailt is, kértük, értékeljék az ellenük indított fogyasztóvédelmi eljárást, illetve azt kérdeztük, miképp szándékoznak visszatéríteni a már befizetett összegeket, miképpen szándékoznak kárpótolni a károsultakat, ám minderre eddig nem kaptunk választ.

A felügyelőségen megtudtuk, ha a feleknek nem sikerül megállapodniuk, a fogyasztóknak a mielőbbi eredmény érdekében csoportosan - pertársaságként - ajánlatos bírósági eljárást kezdeményezni. A TurizmusOnline jogi szakértői szerint a pertársaság előnye a hatékonyabb fellépés, valamint a peres eljárás költségeinek minimalizálása. Mind idő-, mind pedig költség-megtakarítást jelent, ha az érdekeltek ügye együttesen kerül elbírálásra, a megalakításra pedig akkor kerülhet sor, ha a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek, illetve ténybeli, vagy jogi alapjuk hasonló.

A közvetítők tőlünk értesültek

A TurizmusOnline megkereste azokat a honlapokat is, amelyeken keresztül a panaszosok utalványokat vásároltak a hotelbe. Ezek illetékesei közölték velünk, tőlünk értesültek a Hotel Cardos Kft. elleni fogyasztóvédelmi eljárásról, semmit nem tudnak ennek körülményeiről, ezért küldjük el írásban kérdéseinket, és azokra jogi képviselőjük valamikor válaszolni fog.

A csütörtökön egyébként a fogyasztóvédelmi hatóság is kiadott egy közleményt, ebben eredetileg név szerint említ egy honlapot, ám végül is törölték a nevet. Mivel erre feltehetően meg volt az okuk, nem kívánva piaci érdekeket sérteni, neveket mi sem közlünk, ám átküldtük hivatalos megkeresésünket és kérdéseinket. Számos kérdésünk lett volna a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez is az üggyel kapcsolatban, ám az adottnál részletesebb tájékoztatást szintén a későbbiekben ígértek.

Az ügyre visszatérünk...


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.