Spórolás Austrian Airlines módra

Hogyan fordította 2011-ben még 59 millió eurós üzemi veszteségét nyereségbe 2013-ra az Austrian Airlines?

Röviden: ésszel. De nagyon nem is volt más lehetősége sógorék égi fuvarosának, mint gatyába rázni a céget, mivel a tulajdonos Lufthansa kiadta ukászba a nyereségtermelést hosszú évek gyengélkedését követően.

A bajok az 1957-ben alapított Austrian (AUA) háza táján a 2008-as válsággal indultak. Ebben az időszakban került a Lufthansa a képbe, de az AUA 2009-es felvásárlása sem segített. A veszteséges évekből kivezető utat a teljes átszervezésben találta meg a cég vezetése, melynek révén 220 millió euróval sikerült a cég eredményét javítani - tájékoztatott Jaan Albrecht vezérigazgató csütörtökön, a légitársaság Bécsben rendezett sajtótájékoztatóján.

A meggyőző eredményhez jelentős mértékben járult hozzá, hogy a járatok üzemeltetését a hajózó személyzettel együtt kiszervezte az AUA a 100%-os tulajdonában lévő, még 1999-ben felvásárolt Tyrolean Airways-be megszüntetve így a velük kötött kollektív szerződést. (Ennek legegyértelműbb jele az összes AUA-gépen olvasható "Operated by Tyrolean" felirat). Így megúszta a pilóták szerződésben foglalt automatikus béremelését, mely 2013-ban 8%-ot tett volna ki. A bérek ilyetén befagyasztása miatt többen is morogtak; végül 1900 főnyi hajózó ment bele, háromszázan mondtak fel.

További intézkedésként felszámolták a veszteséges járatokat. Ugyanakkor keményen rágyúr a jövőben az AUA hosszú távú hálózata fejlesztésére. Ennek ígéretes eredménye a az idén májusban indult, 90%-os kihasználtsággal közlekedő Chicago-i járata, mely jövőre az eddigi, heti 5 helyett mindennap repül. Jövőre indul  New York/Newark illetve Sanghaj. Jövő év nyarára újabb Boeing 777-essel egészül ki a cég 10 gépes - Boeing 777-ből és 767-ből álló - hosszú távú flottája. A „nagyvasak” kabinját 2013 augusztusára alakította át 90 millió eurós költséggel a légitáraság. Egyéb útvonalak esetében pedig kihasználják egyrészt a Lufthansa-csoportban rejlő lehetőségeket, másfelől a Star Alliance hálózatát. 

Hosszú távú forgalmát pedig a bécsi repülőtérrel együttműködésben gyűjtő-elosztó szerepének további erősítésével igyekszik minél többeknek eladni. Fenti szerepük erősítését pedig kelet felé nyitva képzelik el, melynek igen jó esélyekkel láthatnak neki, ha azt vesszük, hogy a Malév és Budapest mint hub eleste óta némi túlzással Moszkváig nincs olyan komoly átszálló reptér, mint a 22 milliós forgalmú Schwechat, mellyel szintén az átszervezés keretén belül új alapokra helyezték eddigi kapcsolatukat.

Az új 777-es beszerzése mellett megkezdték a flotta egységesítését, melynek első lépcsőjeként megszabadultak a Boeing 737-es típusoktól. Következő lépésként a 22 Fokker 70-es és 100-as megy a levesbe. Hogy helyükbe mi lép, még nem tudni, de mint azt Bécsben az osztrák légitársaság sajtóeseményén megtudtuk, az Airbus A319-ese, a regionális és belföldi járatokon jelenleg is használt Q400-asok, vagy a Bombardier CSeries típus jöhetnek szóba. Persze a flotta még így is tarka marad, de a korszerűbb gépek kisebb fogyasztása pozitívan hat az eredményekre.

A légitársasági értékesítők kreativitását dicséri a Smart Upgrade névre keresztel licitálás, mellyel az eladatlan business üléseket igyekszik értékesíteni. Megveszi az ember economyra a jegyet, majd licitálhat az üres business ülésekre. Hogy ki nyert, azt az indulás előtt 72 órával tudja meg.

 És, hogy mit hoz a jövő? A pénzügyek rendbetételét követően minél több utast. A vezérigazgató derülátását az utasok visszajelzésvel támasztja alá, mely szerint a Star Alliance légitársaságokkal kapcsolatos elégedettségi mutató alapján 4. lett a 27 tag között.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.