Szeged napja hétvégén

Koncertekkel, zenés, táncos produkciókkal, kézműves seregszemléjével köszöntik Szeged napját az elkövetkező hétvégén.

Szeged napját hagyományosan május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban "a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként" ekkor kapta vissza a szabad királyi város rangot, melyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városnak.

Hagyományosan az évfordulóhoz kapcsolódva, díszközgyűlésen adják át a város kitüntetéseit, köztük a díszpolgári címet, amelyet idén Vécsei László akadémikus, orvosprofesszor kap.

 

Rácz Attila, a szervező cég ügyvezetője elmondta, pénteken kezdődik a Dóm téri kavalkád, ahol három napon át koncertek szórakoztatják az egybegyűlteket. Pénteken Delhusa Gjon és Charlie lép föl, szombaton mások mellett Bródy János lesz hallható, vasárnap pedig a Best of Geszti produkció zárja a rendezvényt. Szombat késő este ünnepi tűzijátékkal emlékeznek arra, hogy Szeged 304 éve nyerte vissza szabad királyi városi rangját.
A koncertek szünetében jótékonysági borárverést rendeznek, a befolyt összeg a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkáját segíti.
Az ünnepi programok része idén is a Szegedi Hídivásár. Szombaton és vasárnap több mint 250 hazai kézműves és iparművész lesz a Belvárosi hídon és a Híd utcában. A két nap során több kisebb zenei programmal, valamint utcaművészekkel, különböző vásári produkciókkal találkozhatnak a kilátogatók a hídon.

A Szeged napját köszöntő programsorozat részeként vasárnapig tart a Szegedi Borfesztivál, az ország legnagyobb borászati seregszemléje, ahol idén - az 1995-ös indulás óta a legtöbb - 160 borász várja a több tízezer látogatót. 

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.