Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója július végén köszön el a vállalat éléről. Augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti majd be Kanadában.

Chris Dinsdale az év elején tájékoztatta a Budapest Airport (BA) tulajdonosait, hogy a vállalatnál töltött több mint hét évnyi vezetői munka és több mint két évtizedes magyarországi tevékenység után új kihívást szeretne elfogadni szülőhazájában, Kanadában. 

 

Chris Dinsdale 2015 óta pénzügyi igazgatóként, később emellett vezérigazgató-helyettesként, végül pedig 2021 óta vezérigazgatóként dolgozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalatnál. Nagy szerepet játszott abban, hogy a repülőtér többször is elnyerte a Skytrax "Kelet-Európa legjobb repülőtere" elismerést, valamint a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által épp a mai napon bejelentett „Európa legjobb repülőtere” díjat. Chris Dinsdale munkája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a repülőtér a magyar turizmus zászlóshajójává és Magyarország méltó kapujává fejlődött.

Kialakította és végrehajtotta a légügyi cég vállalati stratégiáját, valamint a minőséggel és fenntarthatósággal kapcsolatos beruházásokat indított el és valósított meg, amelyek nemzetközi szinten is feljebb pozícionálták a vállalatot.

A BA tulajdonosai hamarosan tájékoztatást adnak az új vezérigazgató személyéről, és továbbra is elkötelezettek a reptér vezetésének és napi működésének folyamatossága és kiválósága mellett.

Forrás: Budapest Airport


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.