Több kormányzati támogatás jár a nagy nyári fesztiváloknak

Összesen 415 millió forint plusztámogatásban részesíti a kormány a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound és a Nagyon Balaton fesztiválokat - jelentette be pénteken Budapesten a kormányszóvivő.

Kurucz Éva emlékeztetett: a Magyarországra irányuló turizmus 10-12 százalékát a fesztiválok generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot.
A kormány ezért a fesztiválok támogatására eredetileg szánt 330 millió forintos kereten felül további 265 millióval támogatja a Nagyon Balaton fesztivált és összesen 150 millióval a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztiválokat - közölte.

A kormányszóvivő felidézte: a fesztiváloknak komoly segítséget jelent az is, hogy a belépőik árának áfa-tartalmát a kormány tavaly nyáron 27-ről 18 százalékra csökkentette.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondása szerint az áfa-csökkentésre azért volt szükség, mert a nagy fesztiválok között komoly verseny zajlik az európai piacon, és a magas adók hátrányos helyzetbe hozták a magyarországi rendezvényeket.

Komoly előnyt jelentenek azonban számukra a bejáratott nevek: a jelenleg is zajló Sziget fesztivál például nemcsak koncerteket, hanem rengeteg további sokszínű kulturális és civil programot is kínál - hívta fel a figyelmet.

Másfajta fesztiválokból is igen széles a kínálat júniustól szeptemberig - jegyezte meg az államtitkár, kiemelve a Művészetek Völgyét, a Miskolci Operafesztivált, a Campus Fesztivált és a Szegedi Ifjúsági Napokat.

Rétvári Bence hozzátette: az állam a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül is támogat 19 fesztivált.

Kurucz Éva elmondása szerint a Szigetre az elővételben elkelt bérletek 80, a Balaton Soundra 50 százalékát külföldiek vásárolták meg. Ők a jövő turistái - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.