hirdetés
hirdetés

Új elnök és tisztújítás

Tisztújítást tartott decemberi ünnepi közgyűlésén a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ). Molnár Gabriella elnök asszony 14 év után lemondott posztjáról, a tagság új elnököt választott Erdei Bálint személyében.

hirdetés

Telt ház előtt zajlott a MUISZ ün­nepi közgyűlése a Danubius Ho­tel Gellértben. 137 rendes és 35 rendkívüli tagot tud soraiban a szövetség, amely a bevételek növelése érdekében fi­zetős előadásokat, képzéseket is elkezdett szervezni. A turisztikai célelőirányzatból korábban pályázni tudtak támogatásra, de az utóbbi években ez a lehetőség megszűnt.

 A közgyűlésen részt vett dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki előadásában a legjelentősebb hazai szakmai szerveze­tek között említette a MUISZ-t. Kiemelte, hogy a szervezetten utazó turisták töb­bet költenek, mint az egyéni utasok, így az utazási irodák fontos szerepet töltenek be a nemzetgazdaságban.

 A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet a beutazóforgalom folyamatos erősödésére: a szállásdíjbevételek például 18%-kal nőttek 2014 októberében az egy évvel ezelőttihez képest. Ugyanakkor a kiutazási piac is újra nekilendült – hangsúlyozta –, a Magyar Ke­reskedelmi Engedélyezési Hivatal legfrissebb adatai szerint az utazási irodák 16%-kal nö­velték vagyoni biztosítékuk összegét, amely így eléri a 16 milliárd forintot.

 2015-ben az irodák összességében 92 milliárd forintos árbevételre számítanak, ez is azt jelzi Ruszinkó Ádám szerint, hogy több pénzük van a magyar családoknak, amit utazásra (is) tudnak fordítani. „Kormányzati vezetőként célom a vállalkozások versenyké­pességének növelése” – hangsúlyozta a he­lyettes államtitkár, aki sikerként említette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem nőtt a Szép-kártya adóterhe.

 Molnár Gabriellaa szakmai szövetség 2014. második félévi tevékenységét össze­gezte. Elmondta, ismételten kérték a Buda­pesti Tavaszi Fesztivál szervezőit, hogy újra a régi, megszokott időpontban, március vé­gén legyen az esemény, amely holt szezon a fővárosi turizmusban. Tárgyaltak a Hungexpóval, ennek eredményeként a MUISZ-tagok ismét kedvezményesen állíthatnak ki az Utazás kiállításon. Részt vettek az új utazási irodai rendelet előkészítésében és a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal ülésein.

 Egyik társszervezetükkel, a VIMOSZ-szal karöltve lobbiztak azért, hogy az informatikai fejlesztési pályázatokon indulhassanak az uta­zási irodák is, szintén lobbiztak az Artisjusnál a szerzői jogdíjak csökkentése érdekében. Láto­gatást szerveztek a Várkert Bazárba, a Rudas és Dandár fürdőkbe, a Zeneakadémiára és a Liszt Ferenc-emlékházba. Protokollképzést tartottak és megújították a szövetség honlapját, amely immár magyarul és angolul is elérhető.

 Részt vett a szövetség képviselője az eu­rópai ernyőszervezet, az ECTAA közgyűlésén. Az ECTAA-tagdíj cseppet sem mellesleg évi 2,5 millió forint, amelynek kigazdálkodása komoly feladat a MUISZ számára – emel­te ki Molnár Gabriella, aki hozzátette, hogy négy-öt évvel ezelőttig állami támogatást kaptak a díjfizetéshez. Az összefoglaló után a szövetség virágcsokorral és ajándékkal köszönte meg az elnök asszonynak 14 éven át végzett munkáját. Molnár Gabriella mostantól tiszteletbeli elnökként segíti a szövetséget.

 Ezután a tagság megszavazta azt az in­dítványt, hogy a szövetség vegye vissza régi, közismert nevét, vagyis újra a Magyar Utazási Irodák Szövetségét takarja a MUISZ betűszó. Egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett az új logót is megszavazta a tagság, amely ezután az új tisztségviselőkről is szavazott. Erdei Bálint, az új elnök bemutatkozásként elmondta, hogy tanári és jogászvégzettség­gel rendelkezik, de idegenvezetőként kezdte a pályát. Immár nyolc éve vezeti cégét, a be­utaztatással, városnéző programok szervezé­sével foglalkozó CRB Cityramát. Erdei Bálint célja, hogy növelje a tagság létszámát, és az erős tagsággal hatékony tudjon lobbizni a szakmai célok érdekében.

Szántó Zoltán
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk