Újabb járatok a Budapest Airportról

Két új járatot – egyben egy új légitársaságot, valamint egy újabb, Budapesten állomásozó gépet – üdvözölhetett a Liszt Ferenc repülőtér. A magyar piacon új szereplőnek számító Transavia.com első Amszterdam és Budapest közlekedő járata csütörtökön érkezett a magyar fővárosba. Szintén csütörtökön érkezett a Wizz Air sorrendben a 6. Budapesten állomásoztatott repülőgépe, amellyel elindult a Budapest-Larnaca járat.

Egy héten belül soha ennyi új repülőjárat nem indult még a magyar fővárosból, mint most. Április 2-án máris egy régi-új desztináció köszöntésével kezdődött a hét, az airBaltic tért vissza rigai járatával. A csütörtökön egyszerre két ünnepség is történt a repülőtéren. Elindult a Budapesten újonc Transavia.com diszkont légitársaság amszterdami járata, valamint a Wizz Air ciprusi, pontosabban Larnaca és Budapest között repülő járata.

A Transavia.com heti négy alkalommal – hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap – közlekedik Budapest és Amszterdam között új típusú Boeing 737-700 típusú repülőgéppel, amin egyszerre akár 189 utas ülhet. Az amszterdami útvonalon közlekedő járatokat korábban a Malév és a KLM üzemeltette – utóbbi továbbra is napi három járatot kínál a magyar és a holland főváros között. A Transavia.com diszkont légitársaság és az Air France-KLM csoport tagja, így az amszterdami utasok számára egy új szolgáltatás jelent meg a magyar piacon.

Szintén csütörtökön indította el Budapest és Larnaca között üzemelő járatát a Wizz Air. Larnaca korábban ugyancsak a Malév kínálatában állt, így két hónap szünet után ismét van légi összeköttetés Budapest és Ciprus között, heti kétszer. A Wizz Air járatnyitásának másik fontos momentuma, hogy ezzel megérkezett az a hatodik jellegzetes lila-pink színű repülőgép, amelyet a légitársaság Budapesten állomásoztat. A Wizz Air hatodik, budapesti bázisán lévő gépe szintén egy Airbus A320, ilyen a légitársaság 36 tagból álló flottájának többi tagja is. A Wizz Air ezzel a budapesti repülőtéren legnagyobb flottával rendelkező légitársaság lett.

Április 6-án, vagyis pénteken újabb fapados légitársaság érkezik, a prágai székhelyű SmartWings, amely heti 2 Budapest-Párizs járattal indít, nem sokkal ezután pedig Barcelona is a kínálatában lesz. A SmartWings a menetrend szerint üzemelő járatok mellett a nyári időszakban charter járatokat is üzemeltet majd kedvelt görög és bolgár üdülővárosokba.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.