Utazási magazinnal rukkolt elő az Airbnb

Hamarosan megjelenik a magánlakások turisztikai célú kiadásával foglalkozó Airbnb saját, negyedéves magazinja, amelyet a regisztrált tulajok ingyen megkaphatnak.

A cég Pineapple című, 128 oldalas magazinját térítésmentesen küldik ki az Airbnb-n regisztrált ingatlanok tulajdonosainak, az első számból 18.000 példányt nyomtattak.

A lapban egyelőre nincsenek hirdetések, és úgy tervezik, hogy minden alkalommal három desztinációra fognak fókuszálni - az első kiadásban San Franciscóra, Londonra és Szöulra esett a választás.

A beköszöntőben leírják, hogy a magazin célja felfedezni alapvető értékeinket: a megosztást, a közösséget és a valahova való tartozást, a felfedezésre való inspirálást – nem csupán a magazinban szereplő városokban, hanem bárhol, ahol az olvasó jár.

Andrew Schapiro, az Airbnb kreatív igazgatója elmondta, hogy a cég már évek óta készül a lap kiadására. Hozzátette, hogy a magazint már a novemberi szöuli dizájnfesztiválra is kiviszik.

A Pineapple-t ezen kívül észak-amerikai és európai könyvesboltokban is meg lehet majd vásárolni: az USA-ban 12 dollárért, az Egyesült Királyságban 9 angol fontért, Európában pedig 11 euróért.

A magazin negyedévente fog megjelenni, és később hirdetések is helyet kapnak benne azért, hogy fedezni tudják az előállítás költségét.

Forrás: Travel Mole


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.